Helyi közélet

2019.02.06. 16:07

Örökkön örökké jóban-rosszban

Nyíregyháza - Az Álompár Esküvői Kiállításon ott voltak a Nyíregyházi Egyházmegye képviselői is.

Nyíregyháza - Az Álompár Esküvői Kiállításon ott voltak a Nyíregyházi Egyházmegye képviselői is.

Bizony nagyot néztek az elmúlt hétvégén a Kelet-Magyarország szerkesztősége által szervezett Álompár Esküvői Kiállításon a vendégek, amikor a szebbnél szebb menyasszonyi ruhák és öltönyök, a cukrászati termékek és az éttermi szolgáltatások mellett meglátták a Nyíregyházi Egyházmegye standját is.

Szerelemteszt

Revák István görögkatolikus lelkészt, a Nyíregyházi Egyházmegye családpasztorációs referensét először arról kérdeztük, hogyan is született meg az esküvői kiállításon való részvétel ötlete.

– Az elmúlt év szeptemberében alakult meg a családpasztorációs bizottság, s próbáltuk az előttünk álló év tervét meghatározni, a programjait kidolgozni. Beszélgettünk arról, milyen korosztályokat kívánunk megszólítani, s mi mindent tudunk tenni az érdekükben. Felvetődött, hogy 2019-ben a szentségi házasságokra kellene nagyobb hangsúlyt fordítanunk, vagyis szólítsuk meg azokat a fiatalokat, akik éppen a házasság előtti időszakban vannak.

– Talán gondviselésszerű volt, hogy mikor erről beszélgettünk, éppen akkor olvastunk-hallottunk az esküvői kiállításról, s jött az ötlet, hogy jó lenne az egyházmegyének is jelen lennie a rendezvényen. Talán érdekes lehet nemcsak a párok számára, hanem magunknak is az, hogy kimozdulunk a komfortzónánkból és megmutathatjuk az egyház fiatalosabb, közvetlenebb, megszólíthatóbb arcát – elevenítette fel az előzményeket Revák István, aki a referensi tisztség mellett Timár görögkatolikus lelkésze is.

– A kiállítási standunkon azt a jelmondatot olvashatták a vendégek, hogy „örökkön örökké”. Az egyházi könyörgések zárásaként hangzik el ez a kifejezés, ugyanakkor ez vonatkozik a párkapcsolatok elszántságára is, hiszen az a cél, hogy a párok próbáljanak meg egymás mellett kitartani örökkön örökké.

A Nyíregyházi Egyházmegyét képviselő görögkatolikus papok készültek egy szerelemteszttel is. A családpasztorációs bizottság pszichológus tagja állította össze a kérdéseket, amelyek főleg a másik ismeretére vonatkoztak. Mi a társ kedvenc étele, ruhája, kirándulási helye, hogyan viselkedik a konfliktusokban, vagyis mennyire ismeri az egyik fél a másikat. Voltak ebben viccesebb, lazább kérdések is, de voltak komolyabb felvetések is: Ha megbántják, mit csinál? Mi a kedvenc zeneszáma, ha éppen nagyon bánatos?

– Ezekre a lelki, intim kérdésekre sokan válaszoltak, s ez jelzi, hogy akik eljöttek együtt az esküvői kiállításra, ők már igencsak ismerik egymást – folytatta Revák István.

Lélekben is készülni kell

– Az érkező vendégeken látszott, hogy örömmel fogadták jelenlétünket, hiszen azt jelezte, hogy megszólíthatóak vagyunk. Voltak fiatalok, akik egyből odajöttek, hogy vannak kérdéseik, vagyis célirányosan, határozottan, fenntartások nélkül beszélgettek velünk, de láttunk olyan fiatalokat is, akik bátortalanul toporogtak, s várták, hogy megszólítsuk őket.

– A beszélgetések során igyekeztünk arra felhívni a figyelmet, hogy a templomi szertartás nem csupán az esküvő díszlete és látványa, hanem az együttélés kezdete, ami örökké tart, a szentségek egyike. S erre nemcsak külsőségekben, hanem lélekben is készülni kell.

A sokat nyitogatott ajtó

– A kiállításon óránként váltottuk egymást, közel húsz fiatal pap vállalta ezt a nemes szolgálatot Vásárosnaménytól Timárig. Volt, aki a feleségével jött, a nagydobosi kolléga a családját is hozta, a naményi pap pedig egy tavaly esketett fiatal párral érkezett. A szervezésben nagy munkát végzett Szabó Tamás pasztorációs helynök atya, és a püspökség munkatársai is jelentős háttérmunkát végeztek. A fiatalok ajándékba kaptak tőlünk egy hűtőmágnest örökkön örökké felirattal. Minden ajtónyitáskor szembesülnek azzal: tudatos a párválasztás, s onnantól ez a kapcsolat örökkön örökké tart… – tette hozzá Revák István.

MML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában