Helyi közélet

2019.03.26. 10:30

Minden a pi-szám körül forgott a kótaji iskolában

Kótaj - A szórakoztató természettudományos órákon játszva tanultak sok újdonságot a diákok.

Kótaj - A szórakoztató természettudományos órákon játszva tanultak sok újdonságot a diákok.

„A tudomány mindenekelőtt szórakozás kell legyen, öröm, móka, és akinek már nem ezt jelenti, az inkább hagyja abba” – fogalmazta meg gondolatát egykoron John Fenn.

A kótaji István Király Baptista Általános Iskola tanulói számára a múlt hét egyik tanítási napja öröm volt és móka, miközben a szórakoztató természettudományos órákon játszva tanultak sok újdonságot.

Játékos feladatok

Az oktatási intézményben ezen a napon immár harmadik alkalommal tartották meg a π–day elnevezésű matematikai tehetségnapot, ahol ugyan a matematikáé volt a főszerep, de a természettudomány, az informatika és a sport is nagy hangsúlyt kapott.

A délelőtti játékos és interaktív feladatokkal tarkított különleges tanórákon az ismeretek mellett a gyermekek pi–pengőt gyűjthettek, amit a nap folyamán a π–actéren válthattak be mindenféle finomságra.

Délután komolyabb megmérettetések vártak a diákokra, hiszen ekkor rendezték meg a memóriabajnokságot és a „π mit tud?” elnevezésű matematikaversenyt.

A tanulók felhőtlen jókedve és őszinte kíváncsisága a bizonyítéka annak, hogy nemcsak lehet, hanem kell is a fiatalok természettudomány iránti érdeklődését felkelteni és fenntartani.

Akkreditált kiváló tehetségpontként a kótaji iskola fontos feladatának tekinti, hogy minél több területen tudja kibontakoztatni a diákok tehetségét, sokoldalú képességeit. Ehhez is tökéletes alkalom ez a nap, melyet már büszkén sorolhat az iskola a hagyományai közé – tájékoztatta szerkesztőségünket az eseményről a tehetséggondozó munkaközösség.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában