A Kállay-örökség nyomában

Nyíregyháza - Múltunk egy figyelemre méltó szelete visszaköszön a Kállay Gyűjteményben.Díszes, főispáni szék, Kállay András fekete dísz­magyarja, fia, Kállay Miklós meggybordó, nyusztprémes ruházata, az iparművészet remekeinek számító boglárok és díszgombok, egy még ma is párját ritkító íróasztal. A múlt megannyi csodája köszönt vissza a látogatókra a Kállay Gyűjteményben kedden, a „Régi dolgok, újabb idők – Két főispán Szabolcs vármegyéből” című kiállításon.

Továbbadni az örökséget

– Szeretettel köszöntök minden egybegyűltet a mai napon, és nagyon köszönöm megtisztelő jelenlétüket. Egy emlékeztetővel szeretném kezdeni, ugyanis hamarosan költözik a Kállay Gyűjtemény jelenlegi helyéről a Bessenyei térre – nyitotta meg a kiállítást Dohanics László, a Jósa András Múzeum PR-menedzsere.

– Kállay András kiemelt figyelmet szentelt annak, hogy tudását, tapasztalatait átadja az újabb nemzedéknek, s egyúttal megörökítse az utókornak. Ez a párhuzam megjelenik ebben a kiállításban, hiszen az itt kiállított anyagok azt a szemléletet viszik tovább, amit nekünk is meg kell honosítanunk: az emberséget és a szakmaiságot – kezdte nyitóbeszédét Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke.

A város aranykora

– Nem sok család mondhatja el magáról, hogy apa és fia eljutott a főispáni székig. Mi több: a fiú túlszárnyalta atyját, hiszen Kállay Miklós országunk miniszterelnöki pozícióját is betöltötte. A két Kállayt koruk kiemelkedő politikusai között tartják számon, és amikor bemutatom a kiállított tárgyakat, mindig azt mondom, hogy úgy nézzünk rájuk, hogy tudjuk, kik álltak mögöttük; így válnak személyessé és kézzelfoghatóvá – mutatta be a tárlatot Holmár Zoltán, a Kállay Gyűjtemény történésze.

– Kállay András 1889-es főispáni beiktatása utáni formabontó megnyilvánulásai között szerepelt, hogy kevesebb figyelmet szentelt a politikának, és többet közigazgatásnak. Szokatlan lépés volt tőle, hogy elődeivel ellen­tétben ő nem a saját birtokáról, hanem egyenesen Nyíregyházáról irányította a vármegyét.

– András és fia, Miklós között számtalan hasonlóságot felfedezhetünk: mindketten 80 évesen hunytak el, és 27 évesen léptek a házasság szentségébe. Mindkettejük épített egy vármegyeházát, s országgyűléséi képviselők is voltak, továbbá szívügyüknek tekintették a Tiszántúl vízgazdálkodását. Az a miliő, amiben ők tevékenykedtek és éltek, Nyíregyháza aranykora volt, amikor igazán megyeszékhellyé vált a város.

GE