Helyi közélet

2019.04.05. 10:48

Amit a zsidóságról tudni érdemes

Nyíregyháza - Közvetlen, vidám hangulatban telt az idő a gimnáziumi találkozón.

Nyíregyháza - Közvetlen, vidám hangulatban telt az idő a gimnáziumi találkozón.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kapcsolat­építő körútjának a Nyíregyházi állomásához érkezett tegnap az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), amelyet ezúttal személyesen a szervezet főrabbija, Köves Slomó képviselt. A hitközség vallási tanítója – ahogy korábban is tette – négyszemközti megbeszélést tartott a település vezetőjével, dr. Kovács Ferenc polgármesterrel, illetve jövetele legfontosabb céljaként felkereste a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjait, ahol egyfajta rendhagyó történelemórát tartott a megjelent fiataloknak.

Fogunk még találkozni velük

Ahogy arról korábban, a legutóbbi Tiszalöki és Tiszadobi kapcsolatfelvétel után már hírt adtunk, az EMIH a közelmúltban a programjai közé emelte, hogy felkeresi azokat a kelet-magyarországi településeket, ahol korábban számottevő zsidó közösség élt, illetve él ma is. Egyfelől igyekeznek szorosabbra fűzni a kapcsolatot a helyi önkormányzatokkal, másfelől pedig a magyar–zsidó együttélés erősítése érdekében szeretnék az ott élőkkel, de ezen belül is leginkább a fiatalokkal megismertetni a zsidó kultúrát, történelmet és hagyományokat. A jövőben tehát szinte biztos, hogy többször is találkozni fogunk az EMIH delegáltjaival, hol közös kulturális eseményeken, hol pedig iskolai rendezvényeken, ahogy arra a házigazda, Márk Attila Olivér intézményvezető is utalt, testvériskolai kapcsolatok felvételét vetítve előre a hitközség oktatási intézményével.

Akik végighallgatták az egyébként rendkívül impulzív és a diákok nyelvén is ügyesen megszólaló rabbi előadását, számtalan érdekes információval lehettek gazdagabbak. Megtudhattuk például, hogy Magyarországon él a negyedik legnagyobb zsidó közösség, és bár az egész világon is nagyjából 13-14 millió zsidó ember él, mivel sok szó esik róluk, többen azt hiszik, hogy jóval nagyobb számban élnek szerte a világban. Ezen túlmenően természetesen bepillanthattunk a 3 000 éves történelmükbe, Ábrahámtól egészen Izrael állam 1948-as létrejöttéig.

A főrabbi annak is szerét ejtette, hogy említést tegyen a négy legfontosabb zsidó értékekről: a cedákáról, vagyis a jótékonyságról, a nidáról, vagyis a családi élet tisztaságának a megőrzéséről, a sábátról, azaz a pihenőnap, a szombat megtartásáról és a kóser étkezés fontosságáról. A diákok pedig csillogó szemekkel, érdeklődéssel ­hallgatták a különleges vendéget.

MJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában