Laskod

2019.05.22. 16:08

Egy régi hagyományt élesztenek fel

A jövőben a laskodi falunapot a majálissal egybekötve szeretnék megrendezni.

Háromszor is megfutamodott az eső a napokban a laskodi majálison, megijedve a kitartó közönségtől. Végül végérvényesen megadta magát, kisütött a nap, és felszáradt a fű. Tovább folytatódhatott a felhőtlen szórakozás a focipályán.

– A lakosság részéről igény van minden évben legalább egy alkalommal effajta közösségi rendezvényre, ahol szabadon, kötetlenül szórakozva tölthetnek el egy ­napot az emberek és a családok – mondta el érdeklődésünkre Pallay Ferenc polgármester.

–Különös hangsúlyt kaptak az idén a gyermekek sportolási lehetőségei: kerékpárverseny Nyírtass és Laskod között, lovas- és íjászbemutató, de volt arcfestés, légvár, óriás csúszda, agyagozás, kötélfutás. A felnőttek különféle szórakoztató műsorokat láthattak, valamint részt vehettek főzőversenyen is. A megnyitó után táncoltak az iskolás gyermekek, valamint volt motoros felvonulás és kangoo-bemutató. Fellépett a helyi nyugdíjas énekkar mellett több tehetséges amatőr fiatal együttes, mint a Tordai Duó, a Nyírjákultúra együttes. Volt operettgála, hallgathatták Győri Attila énekes szép hangját, és esti sztárvendégek koncertje zárta a késő estébe fordult napot.

– A rendezvény sikeréhez hozzájárultak azok a családok és baráti társaságok, egyesületek, amelyek beneveztek a főzőversenybe. A falunappal egy régi hagyományt szeretnénk újra visszahozni: a jövőben a majálissal egybekötve rendezzük meg – tette hozzá Pallay Ferenc polgármester.

Némethné Csubák Éva

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában