Kelet-retro

2019.05.26. 09:00

Emberölés Porcsalmán egy eltört pohár miatt

Tüdőgondozó lesz a csengeri kastélyból, nem félnek többé a nyíregyházi postások. Előkaptuk a 70 évvel ezelőtti Kelet-Magyarországot, hogy nosztalgiázzunk egy kicsit.

1949. május 26., csütörtök

Emberölés Porcsalmán egy eltört pohár miatt

Megrendítő gyilkosság történt a minap Porcsalmán. K. József 28 éves helyi lakos korcsmai borozgatás után vadászfegyverrel agyonlőtte E. Györgyöt. A korcsmai iddogálásban vita támadt köztük egy eltört pohár miatt. A vita verekedéssé fajult, mire K. hazarohant, magához vette vadászfegyverét és baltáját. E.-t már csak az utcán érte utol. Ott még egyszer kérdőre vonta, majd kétszer rálőtt. A szerencsétlen E. azonnal holtan rogyott össze. K. a fegyver dörrenésétől kijózanodva döbbent szörnyű tettére. Önként jelentkezett a rendőrségen. Őrizetbe vették és a nyíregyházi ügyészség fogházába kísérték.

Nem félnek már a levélgyűjtéstől a nyíregyházi postások

Néhány héttel ezelőtt még megfigyelhettük, hiszen sokszor futólépésben mentünk a levélszekrényig, amikor megjelent a kerékpáros postás, a szekrény alá illesztette táskáját és begyűjtötte a szekrény tartalmát. Aki nem ismerte ezeknek a levélgyűjtőknek a munkáját, fel sem tudta mérni, micsoda embertelenül nehéz munkát végeznek. Naponta három kisgyűjtést és egy nagygyűjtést végzett el a postás. Tehát háromszor a város belterületén, kétszer pedig az egész város területén lévő postaládák tartalmát gyűjtötte össze. A kisgyűjtések során egy alkalommal 5,8 kilométert, míg nagygyűjtéseknél egy-egy ízben 16 kilométert kerékpározott az utcákon. Ha összeszámoljuk, megállapíthatjuk, hogy naponta 50 kilométert kerékpározott egy postás. Rendkívül fárasztó szolgálat volt ez, télen embertelenül nehéz. Nehéz és rossz időben felváltva csinálták, de fáztak is tőle, ami nem csoda.

Ma már másként van. Mindenkinek feltűnt már az a szürke kis autó, ami nap mint nap végigfutja az utcákat és meg-megáll a postaszekrények előtt. Hároméves tervünk könnyebbé tette a nyíregyházi levélgyűjtő szolgálatot teljesítő postások munkáját. Nem is fáznak már tőle, hiszen könnyebb, emberibb lett a munkájuk.

Tüdőbeteg-gondozó lesz a csengeri urak kastélyából

Valaha vad tivornyák, duhaj dáridók zaja verte fel Csengerben a Szuhányiak kastélyának környékét. Ez a kastély volt a csengeri urak előkelő találkozóhelye, itt dorbézoltak a legszívesebben. A munkásosztály kisöpörte ezt a rothadó fészket, friss levegőt engedett a kastély dohos falai közé és tüdőbeteg-gondozóvá alakítja át. Fáradságot és költséget nem kímélve rendezi be a tüdőbetegek gyógyítására az elszelelt urak kastélyát. Az átalakítási munkálatok már javában folynak, eddig 58 ezer forintot utaltak ki erre a célra. Úgy tervezik, hogy 50-60 beteg dolgozó elhelyezésére teszik alkalmassá a volt úri kastélyt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában