NYTV

2019.05.24. 17:59

Híres lett a Nyíregyházi Televízió

Helyi Érték Fődíjjal illették a Nyíregyházi Televízió Híradóját Békéscsabán.

Gulyás Istvántól vette át a díjat Zagyva Gyula (jobbra)

A közel 90 tagot tömörítő Helyi Televíziók Országos Egyesületének éves, békéscsabai találkozóján gálaműsor keretében adtak át különböző díjakat. A zsűri értékelése szerint az ország legjobb helyi hírműsorát készíti a Nyíregyházi Televízió, ezért Helyi Érték Fődíjjal illették. A szervezet legrangosabb kitüntetését a méltatás szerint „a professzionális munkáért, a hitelességért, valamint a kiemelkedő formai megoldásokért és dinamizmusért” ítélték oda.

Visszaigazolás a díj

– Azért is fontos a szakmai díj, mert a mai, felgyorsult világban sok hivatás, mesterség esetében a szakmaiság a háttérbe szorult – jegyezte meg Zagyva Gyula, a Nyíregyházi Televíziót is működtető önkormányzati médiacentrum, a Város-Kép Nonprofit Kft. ügyvezetője, majd arra a kérdésre válaszolt, hogy kiknek fontos ez a díj. – A nézőknek mindenképpen, hiszen egy olyan híradót nézhetnek napról napra a Nyíregyházi Televízióban, ami úgy gondoljuk, hogy hiteles, és a kollégák odateszik magukat az elkészítésében. A fenntartónak visszaigazolás a díj, mert ebből is látható, hogy egy jó csapatra bízzák a Nyíregyházi Televízió műsorainak elkészítését. Fontos azért is, mert az ideérkező fiatalok a szakmaiságot csak tőlünk tudják megtanulni, és mert az iskolában kevés a gyakorlat. A díj fontos az itt dolgozó kollégáknak is, hiszen ez egy összetartó közösség, egyre jobban inspirálja őket, és tovább dolgoznak ezen az úton.

Gulyás Istvántól vette át a díjat Zagyva Gyula (jobbra)

Gulyás István, az MTVA kiemelt szerkesztő-műsorvezetője elmondta, hogy sok tehetséges, szépen beszélő ember dolgozik a helyi tévéknél. Közülük is kiemelkedik az értékelés alapján a Nyíregyházi Televízió Híradóját évtizedek óta professzionálisan vezető Kovács Kriszta.

A komplett stáb érdeme

– Nagyon örülök, hogy országos viszonylatban, a helyi televíziók közül elhoztuk a fődíjat hírműsor kategóriában. Természetesen ez nem csak az én érdemem, hiszen egy komplett stáb dolgozik a híradó elkészítésén, gondolok itt a szerkesztőkre, operatőrökre, vágókra, a gyártásvezetőre. Úgyhogy ez a díj, én azt hiszem, leginkább egy jól működő, összeszokott csapat munkájának eredménye – említette Kovács Kriszta.

– Az elismerés pedig nem egyedi: csak 2013 óta négy alkalommal került a legjobb három helyi hírműsor közé az NYTV Híradója, amely most legjobbként a fődíjat érdemelte ki, miközben a magazinműsorok és a dokumentumfilmek között is többször kapott szerkesztőségünk Helyi Érték Díjat az elmúlt években – tette hozzá Tarczy Gyula, a Nyíregyházi Televízió és Napló főszerkesztője.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában