évisz

2019.05.30. 17:38

Megújuló energia az iskolának

Kívül belül megújul az építőipari, vízügyi és környezetvédelmi utánpótlást nevelő belvárosi szakgimnázium.

Aligha volna jó ómen, ha egy építőipari szakgimnázium homlokzata omladozni kezdene, ám szerencsére erre már nemigen kerülhet sor. A nyíregyházi önkormányzatnak köszönhetően hamarosan kívül belül megújul a belváros szívében a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi- Vízügyi Szakgimnáziuma.

Azt itt folyó munkálatokat szemlélte meg csütörtökön dr. Kovács Ferenc polgármester, ahová az önkormányzat dolgozói, illetve a kivitelező mellett a szakképzési centrum kancellárja, Pájer Attila, illetve a térség önkormányzati képviselője, Andó Károly is elkísérte.

Remek az időzítés

A folyamatban lévő iskolafelújítás egy 2013 óta tartó önkormányzati sikersorozat része. Nyíregyháza TOP-os forrásból nyert el egy szép összeget az intézményei energetikai korszerűsítésére. Ebből a 627 millió forintot kitevő pályázati összegből, 142 millió forintból válik komfortosabbá az ingatlan, az Albérlők Házával, a Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézményével, a Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskolával és az Éjjeli menedékhellyel együtt.

Az iskola homlokzati és lábazat- illetve födémszigetelést kap, és elvégzik a külső nyílászárók, a radiátorok és a kapcsolódó rendszerelemek cseréjét. Emellett két korlátlifttel, akadálymentesített vécékkel is gazdagodik, s az udvar felől már most jól látszik a tetőt szinte teljes hosszában beterítő napelemek.

– Örömmel látom, hogy minden szépen összeállt, és hogy az önkormányzat nagyon jól tudja hasznosítani ezt az egyedüli pályázati lehetőséget – dicsérte a látottak dr. Kovács Ferenc.

 

– Ráadásul az időzítés is remek – tette hozzá, utalva rá, hogy a homlokzatszigetelésen már dolgoznak, a nagyobb volumenű munkákat pedig a tanévzárás után, néhány hét múlva kezdik el, hogy augusztus elejére elkészüljenek.

Andó Károly képviselő sem mondhatott mást, minthogy dicsérte az évek óta tartó felújítások tömkelegét. – Ez a beruházás is fontos része a Zöld Város Programnak, és a jövőre 50 éves iskola, amely több mint 600 tanuló második otthona, a kor követelményeinek megfelelő, méltó környezetben fogadhatja diákjait.

Új célok a jövőre nézve

– Nagy örömünkre szolgál, hogy 2015 óta, mióta új fenntartója van a centrumnak, a kapcsolatunk nem szakadt meg a várossal, sőt, erősebb lett – mindezt már Pájer Attila kancellár fogalmazta meg elismerően. Barna Zoltán mindezekhez már csak örömteli 50. tanévkezdést kívánhatott a 100 esztendős épület falai között, nem rejtve véka alá, hogy egy emeletráépítés tekintetében még a jövőben is számít a gondoskodó önkormányzat támogatására.

MJ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában