megelőzés

2019.05.29. 15:34

Őszinte beszélgetés a drogokról

A megdöbbentő, őszinte kisfilmek tényszerűen mutatták be a perifériára szorult drogosok életútját.

Drogprevenciós programot rendezett a napokban a nyolcadik évfolyamos diákok részére a Nyíregyházi Rendőrkapitányság és a Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola.

Az idei tanév kiemelt feladatai közé tartozik az idegrendszerre ható anyagok, a tudatmódosító szerek és azok szervezetre gyakorolt hatásának megismerése, kiemelve a prevenció fontosságát.

Gurbán Csaba rendőr százados az egyik foglalkozás közben Fotó: Móra Ferenc Általános Iskola

Ezzel a fontos témával egyébként foglalkoztak a fiatalok tanórai keretekben mind biológia-, mind kémia­órán, az egészségmegőrző héten, valamint az osztályfőnöki órákon is.

Rendhagyó tanóra

– A program zárásaként rendhagyó tanórára hívtuk meg Gurbán Csaba rendőr századost, a bűnügyi osztály kiemelt főnyomozóját, aki egyben drogprevenciós összekötő tiszt, és színvonalas előadásaival már évek óta segíti munkánkat.

Betegség, függőség

– Az idén új formában valósítottuk meg preventív programunkat, ugyanis osztályszinten volt lehetőségük a diákoknak meghallgatni Gurbán Csaba rendőr századost – tájékoztatta lapunkat Sallainé Török Anita, az oktatási intézmény munkatársa.

– Az interaktív prezentációban a legális és illegális drogok veszélyeiről, valamint a szenvedélybetegségek és függőségek kialakulásáról, a megelőzési lehetőségekről hallhattak a résztvevők. Szó esett a kábítószerekkel visszaélés büntetőjogi következményeiről és a büntetőeljárás menetéről. Egy-egy filmrészlet vetítésével megismerhették a diákok a szerhasználat következtében kialakuló függőséget, annak életükre gyakorolt hatását. A megdöbbentő, őszinte kisfilmek tényszerűen mutatták be a perifériára szorult drogosok életútját.

Bensőséges hangulatban

– Minden osztály más, minden diákhoz másképpen kell szólni, mindenkit más és más érdekel. Erre Gurbán Csaba rendőr százados remekül ráérzett. A négy nyolcadikos osztályban tartott előadása teljesen más volt, igazodva a gyerekek igényeihez, érdeklődési körükhöz. Mindenhol sikerült bensőséges hangulatot teremtenie, elnyernie a diákok bizalmát. A tanulókat rávezette a tanulságok megfogalmazására, a helyes viselkedésminták meghatározására. Nem is előadás, inkább tanulságos beszélgetés alakult ki.

– A diákok visszajelzései alapján ez a szervezési forma sokkal hasznosabb volt számukra, mint a teljes évfolyamnak tartott nagy előadás. Az osztályközösségben jobban megnyíltak, mertek kérdezni, válaszolni. A számukra fontos témában kaptak őszinte, érthető, hasznos válaszokat. A rendhagyó programon összesen 102 diák vett részt, akik az előadás végén feltehették a kábítószerekkel kapcsolatos kérdéseiket a bűnmegelőzési szakembernek – tette hozzá Sallainé Török Anita.

KM

Borítókép: pixabay

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában