adomány

2019.05.30. 14:18

Új telemetriás berendezés a szülészeten

Biztonságot nyújt babának, mamának.

– Az első között leszünk az országban, akik ezt az eszközt használhatjuk, köszönhetően az Országos Vadászkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi szervezetének, amely 1 millió forinttal járult hozzá a megvásárlásához – mondta csütörtökön a Jósa András Kórházban dr. Orosz László szülész-nőgyógyász főorvos, aki úgy fogalmazott: a telemetriás berendezés használatával csökken majd azon babák száma, akik rosszabb állapotban jönnek a világra.

 

– Az eszköz, amely a vízben szüléskor is alkalmazható, figyeli a magzat állapotát és folyamatosan küldi az adatokat a szívhangról. Az a gyakorlat, hogy szülés közben 10–15 percenként ellenőrizzük a baba szívverését, az eszköz segítségével viszont azonnal észleljük, ha baj történik és rögtön tudunk intézkedni, így a szülés biztonságosabbá válik – mondta a főorvos, és hozzátette: egyre népszerűbb a szülőkád, amelyet nemrégiben vásárolt meg a kórház és amelyben eddig több mint tíz édesanya hozta világra a gyermekét.

Segíti a munkát

Dr. Francz Monika, a kórház orvos-igazgatója elmondta: világszerte egyre inkább terjed a telemedicina, amely új irányzatot jelent a hazai egészségügyben is. – Ezek az eszközök biztonságot nyújtanak, e konkrét berendezés azzal, hogy folyamatosan közvetíti a jeleket és egyúttal fontos adatokkal szolgál a magzatról. A használatával olyan információkhoz jut az orvos, amelyeket egyébként csak akkor tudhat, ha végig a kismama mellett van, így az eszköz az ő munkáját is megkönnyíti és segíti.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában