2019.06.18. 07:51
Beszélni arany
– Rettegek a szóbeli érettségitől – panaszolta egyik ismerősöm, aki egyébként jó tanuló volt az általános és a középiskolai évek alatt, s remekül teljesített a múlt hónapban az írásbeli vizsgákon is.
A hétköznapi szituációkban és a virtuális világban igen közvetlen és kommunikatív lány végül kibökte: félelme nem abból fakad, hogy az utolsó hajrában elhanyagolta a tanulást. Kívülről fújja a tételeket, odahaza. A lelki megpróbáltatást az jelenti számára, hogy a szóbeli érettségi vizsgákon „meg kell szólalnia”.
– Nem vagyok én ehhez hozzászokva! A két kezemen meg tudom számolni, hogy az elmúlt 12 év alatt hányszor kellett szóban felelnem a suliban vagy kiselőadást tartanom valamiből. Tuti, hogy lefagyok majd a vizslató tekintetű vizsgabizottság előtt – magyarázta a lány, akinek szavaiból azonnal világossá vált számomra, hogy lexikális tudás ide, énekszakkör oda, az iskolái épp csak a legfontosabb dologra nem készítették fel 18 éves korára: az életre.
Mert, ugye, az nyilvánvaló, hogy ha valaki érvényesülni szeretne, például egy állásinterjún, amely közelebb viszi a céljaihoz, elengedhetetlen, hogy magabiztosan, meggyőzően és rutinosan „csiripeljen”, különben könnyen megtörténhet, hogy azok szakítják át a célszalagot, s aratják le a babérokat helyette, akik harmadannyi tudással és szakmai rátermettséggel a meddő tehénből is kibeszélik a borjút…