igazság

2019.06.17. 16:39

Fókuszban a gyermekközpontú igazságszolgáltatás – szakmai nap a Nyíregyházi Törvényszéken

Dr. Vadász Mihály, a Nyíregyházi Törvényszék elnökhelyettese nyitotta meg a Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás Munkacsoport 2019. június 14-én megtartott, fiatalkorúak ügyeit tárgyaló bírák szakmai konzultációját a törvényszék könyvtár termében.

A digitális világ fiatalkorúakra gyakorolt veszélyeiről szóló előadásában Csemáné dr. Váradi Erika PhD, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékán helyettese kiemelte azokat a veszélyeket, amelyekkel a kiskorúak a digitális eszközök használata közben találkozhatnak.

A szülők elveszíthetik gyermeküket az online térben, ahol akár öngyilkosságra buzdító alkalmazásokkal, zaklató, zsaroló fenyegetésekkel is szembe kell nézniük. A szakember szerint leginkább a 14 év alatti gyermekek a legveszélyeztetettebbek.

A „Z” generáció markánsan különbözik a korábbi korosztályoktól. A számítógép az ő életükben nemcsak szórakozási eszköz, hanem a tanulás és az interakciók helye is.

A fiatalok védelme érdekében célkitűzésként fogalmazta meg azt, hogy a tudatos internethasználat alakuljon ki a gyermekekben, s képesek legyenek felismerni és elhárítani az esetleges veszélyeket.

A program folytatásaként dr. Vaskuti András kúriai bíró tartott előadást a nyilvánosság kizárásáról, s a magánélet védelméről a fiatalkorúak ügyeit érintően.

Az előadó az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény és az ehhez kapcsolódó kommentár ismertetésével leszögezte, hogy a fiatalkorúak magánéletét teljes mértékben tiszteletben kell tartani az eljárás minden szakaszában.

Hangsúlyozta azonban, hogy a tárgyalás nyilvánossága a tisztességes eljárás egyik legfontosabb garanciája, ezért a fiatalkorúak ügyeiben is biztosítani kell a nyilvánosságot.

Kitért arra, hogy a bíróságnak minden esetben mérlegelnie kell a nyilvánosság biztosításának vagy kizárásának lehetséges következményeit, s döntését a fiatalkorú érdekei szerint kell meghoznia.

Az előadásokat követően a felmerült kérdéseket konzultáció keretében beszélték meg a bírák és a meghívott szakemberek.

Nyíregyházi Törvényszék

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában