történelem

2019.06.02. 15:13

Fókuszban a történelmi Szatmár és Bereg

A peremhelyzetű térségek felemeléséhez a történelmük megismerése is hozzátartozik.

A trianoni békediktátum emléknapjához közeledve talán még ma is sok megyebeli honfitársunknak sajdul meg a szíve, különösen a megcsonkított Beregben és Szatmárban. Arról, hogy hányszor rajzolta át a történelem a szívünknek kedves két térség nagyívű múltját, hogy a 20. században a „csonka” jelző le nem mosható bélyegét üsse rájuk, a közelmúltban dr. Zsoldos Ildikó, a Történettudományi és Filozófia Intézet igazgatója, egyetemi docens tartott érdekfeszítő előadást.

A mátészalkai születésű, tehát a térségekhez érzelmileg is kötődő kutató egy Szatmár és Bereg felemelkedéséért szerveződött konferenciasorozat részeként villantotta fel nagy vonalakban a térségek történelmét.

Erdőispánság után vármegye

Legkorábbra visszatekintve – leginkább a föld mélyéről bőséggel napvilágra kerülő, honfoglalás kori leletekre hagyatkozva – ma egy történész annyit mindenképpen leszögezhet, hogy a 9. század végére már bizonyosan sok lakott terület alakult ki a vizsgált térségekben, ami persze nem jelenti, hogy Szatmár és Bereg teljes egészében benépesült volna. Innen viszont meglehetősen nagyot kell lépnünk ahhoz, hogy a vármegyék kialakulásáig eljussunk.

„Trianon után kevés marad a történelmi Bereg vármegyéből, illetve Szatmárból.”

– A tatárjárás előtt vármegyéről még nem beszélhetünk, csak beregi erdőispánságról, majd amikor a tatárjárás után az erdőispánság magába olvasztotta a délebbre lévő Orsova vármegyét, akkor alakult ki Bereg vármegye, ami a 13–14. század fordulójára már egészen bizonyosan létezett – hallhattuk a felvezetőben. Aztán ismét léptünk egy nagyot az időben, egészen az ország három részre szakadásának idejéig.

Elég csak ránézni a 16–17. századi térképekre, hogy láthassuk: ami északon megmaradt, ilyen Bereg váralja is – természetesen az erdélyi fejedelmek jóváhagyásával – a felső-magyarországi főkapitányság része lett, és majd csak 1699., azaz a karlócai békekötés után csatlakozott a Magyar Királysághoz, a dualizmus előtt Munkács, utána viszont Beregszász központtal.

Lónyay Menyhért, a szabadságharc egyik kulcsembere

– Fontos elmondani, hogy a 18. századot megelőzően a vármegyéknek nem volt állandó, kijelölt székhelyük, a megyegyűléseket rendszertelenül és nem állandó helyszínen tartották. Majd csak 1723-ban foglalták törvénybe a modernizáció jegyében, hogy legyen egy központ, ahol a dokumentumok őrzésére is épületet kell emelni.

A végrehajtás persze vontatottan halad, Szatmár vármegyének a háza – hogy most már a szomszéd térségbe is átpillantsunk – Károlyi Antal 1680-as telekadományának köszönhetően Nagykárolyban épülhet meg, és a székhely a Károlyi család uradalmi központjában is marad egészen a dualizmus végéig, amire több forrás is másképpen, sajnos rosszul „emlékezik”.

Persze a dinamikusan fejlődő, jóval polgárosultabb Szatmárnémeti ezt a státuszt többször is szeretné elhódítani – a küzdelem a 19. század folyamán különösen fölerősödik –, bár sikertelenül – sorolta az egyetemi docens, s miután néhány nemesi családot megemlített, máris a békediktátum rémtetteihez érkeztünk – Trianon után kevés marad a történelmi Bereg vármegyéből, illetve Szatmárból, az utóbbiból is csupán 28,4 százaléknyi területrészt hagytak meg.

Összességében 3,3 millió magyar kerül a határon túlra a határhúzás következtében, felerészben az országhatárok mentén, amit sem nemzeti, sem pedig etnikai elvvel megmagyarázni nem lehetett. Az okokért elég a térképre néznünk, egyszerűen vasúti összeköttetést kellett biztosítani a monarchia utódállamai és az 1878 óta szuverén és alaposan megnövelt nemzet­állam, Románia között.

Mai állapot Bereg neve nélkül

Ám a történelmi kacskaringók ezzel még nem értek véget: Szatmárt a Bereggel és Ugocsa vármegyével egy 1923. évi rendelkezés kapcsolta össze Mátészalka székhellyel, majd az első bécsi döntés Munkácsig és környékéig visszaadta az országnak az elcsatolt beregi területeket, és az 1939-es „kis háborúnak” köszönhetően Kárpátalja is „hazatért”.

Nevében viszont Beregi Közigazgatási Kirendeltséggé alakul. A második bécsi döntés 1940 szeptemberétől a történelmi Szatmár teljes területét adta vissza, és egy rövid időre Szatmárnémeti lett a megyeszékhely. Kérészéletű álma a 2. világháború után foszlott semmivé, a háború „veszteseként” ugyanis bele kell törődni az 1938 előtti határok visszaállításába.

Mintha csonka Bereg nem is létezne, még a nevét is kifelejtették a közigazgatási egység „keresztelőjén”, vagyis az 1949-es területrendezés és az addig még különálló vármegyék összevonásakor. S habár akkor már megteremtődik a mai állapot, a Szabolcs-Szatmár-Bereg nevet majd csak 1989-ben iktatják törvénybe illő tisztelettel.

Akikről szólni kell Bereg és Szatmár nagyjai közül

Dr. habil. Zsoldos Ildikó az alábbi megyei nagyságokat emelte ki előadásában:

Károlyi György: a nagykárolyi várkastély tulajdonosa; Széchenyi István szűk baráti köréhez tartozik; a Magyar Tudós Társaság (az MTA elődje) alapítója is volt; felesége, Zichy Karolina aktív közéleti szerepet vállalt és a reformeszmék terjesztéséből is kivette részét; Petőfi Sándor Batthyányi és Károlyi grófnék című költeménye is a Zichy nővérekhez kapcsolódik.

Károlyi István: a legkisebb fiú, ő örökli a nagykárolyi kastélyt, ami utána Károlyi Melinda tulajdona

Báró és gróf Vécsey család: Szatmár vármegye második legtekintélyesebb és legvagyonosabb családja; idősebb Vécsey Miklós 1794 és1803 között Szatmár és Bereg vármegye főispáni helytartója, mert az uralkodó Bereg vármegyében a gróf Schönborn családnak tartja fenn a főispáni széket, Szatmárban pedig a Károlyiaknak; 1803-ban Szatmár vármegye főispáni helytartója, a fia 1832-ben kapta meg a főispáni kinevezést.

Lónyay grófok a Beregben: Lónyay János a reformkorban komoly szerepet vállalt, a vármegye országgyűlési követe volt, amikor 1845-ben bevezetik az adminisztrátori rendszert, a fia is országgyűlési követ, ott volt az utolsó, 1847–48-as rendi diétán, a szabadságharc egyik kulcsfigurája, emigrációba kényszerült, de a dualizmus korában ismét komoly politikai szerepet vállalt.

Luby Géza képviselő

Luby Géza: a nagyari kastély tulajdonosa, országgyűlési képviselő, politikai pályája az 1880-as években vette kezdetét; Beregkászony választókerületében választják meg első ízben, 1892-ben a csengeri választókerület bizalmából kerül a képviselőházba; 1896-ban a fehérgyarmati kerület polgáraitól kap felhatalmazást, 1911-es haláláig ennek a kerületnek az országgyűlési képviselője.

MJ

Borítókép: Az első szatmári megyeháza Nagykárolyban

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában