Büntetik?

2019.06.27. 07:53

Hangos munkavégzés: most már feljelenthet a szomszéd, ha fűnyírózol vagy kopácsolsz?

Magyarországon jobbára az üdülőövezetekben büntetik a vasárnapi hangos munkavégzést.

Az utóbbi időben gyakran felbukkan a közösségi portálokon, illetve más online felületeken egy új keletűnek látszó, ám annál szigorúbb felhívás. Az abban foglaltak szerint tilos vasárnap füvet nyírni, flexelni, bármilyen hangos munkavégzésbe fogni ünnepnapokon, vasárnap és hétköznapokon, a pihenésnek járó időszakban. Szinte magától értetődő, hogy elsősorban a kertesek, családi házban élők kapják fel a fejüket, pláne ha hozzátesszük, hogy a szabályokat semmibe vevőket mivel fenyegetik. Az ilyenek a helyszínen akár 50 ezer forintig terjedő büntetéssel is sújthatóak, a közigazgatási bírság pedig a 200 ezer forintos tételig is elmehet. A legtöbb híradásban az szerepel, hogy hétköznapokon a 21 és a reggel 8 óra közé eső időszak számít tiltottnak, szombaton reggel 9 órától déli 12-ig nyúlhat munkagépek után az ember, szombaton este 22 órától pedig gyakorlatilag hétfő reggelig tartózkodnunk kell mindenféle hangos munkavégzéstől.

Nem egyértelmű helyzet

Mivel szerkesztőségünket is meglehetősen „felzaklatta” a lehet-nem lehet problematika – ráadásul vidéken kevés olyan ember akad, akit ne érintene a kérdés –, lázas nyomozásba kezdtünk. Fontosnak éreztük, hogy tisztán lássunk, mivel első körben csupa olyan portálon találkoztunk a témával, amelyeknek a hitelessége finoman szólva is megkérdőjelezhető, ezeken ráadásul forrásmegjelöléseket se találtunk. Ezzel együtt a gondolat azért nem tűnt valóságtól elrugaszkodottnak, mivel az emberi együttélés elemi szabályai is megkövetelik, hogy ne zavarjuk túlzott vagy indokolatlan zajkeltéssel embertársainkat. S ha mindez felnőtt emberek módjára nem intézhető, jöhet a rendeletben is rögzített szabályozás.

A helyzet nehezen megragadható volta viszont akkor kezdett derengeni, amikor már a harmadik önkormányzatnál fogadtak úgy, hogy náluk nincs és korábban se volt ilyen szabályozás. Tiszalökön például, ahol üdülőövezet is van, szintúgy nem tudott szigorú szabályozásról említést tenni Gömze Sándor polgármester. Annyit azért sikerült kideríteni, hogy a helyhatóságoknak 2013 óta van joguk dönteni a kérdésről, és ha sok a panaszbejelentés, jöhet a rendeletalkotás, a társasházak és a lakásszövetkezeti épületek esetében pedig a szervezeti és működési szabályzatban, illetve a házirendben lehet az ide vonatkozó rendelkezéseket rögzíteni. No de akkor mégis hol az igazság, az egész csak vaklárma volna?

Ilyesmiről szó sincs: főleg a Velencei-tó és a Balaton környékén, a Balaton-felvidéken élnek az önkormányzatok a szabályozás lehetőségével, Alsóörsön a zajhoz kapcsolódó tudnivalókról a környezetvédelmi rendeletben olvashatnak a polgárok. Létezik csendrendelet Balatonfüreden, Tihanyban, Balaton­kenesén és Fűzfőn.

Az utca másik oldalán

Nemesvámoson azért azt is elismerték, hogy bejelentéssel 2017 óta – akkor hozták a szabályozást – nem nagyon zaklatták a település jegyzőjét, és leginkább megoldják a kérdést empatikusan. Ugyanígy több helyen a fokozatosság elvére esküsznek, és nem rontanak mindjárt ajtóstól, vagyis kétszázezres csekkel a házba. Egy nyíregyházi, Balatonudvari–Örvényes térségében nyaralóval rendelkező olvasónk például elárulta: náluk az üdülőövezetben a fűnyírás és egyéb munkavégzés miatt nem büntetnek, hangos építkezést viszont nem engedélyeznek a szezonban. – Nálunk ráadásul amiatt is sajátos a helyzet, mert az utca a mi oldalunkon még üdülőövezet, a túlsó oldal már a községhez tartozik, és oda más szabályok vonatkoztak – mondta el.

Fejlett, csendes országok

Svájcban nem csupán vasárnap és ünnepnapon tilos zajongani, de déltől kettőig hétköznapokon se. És ha ebből némi elmaradás származna, a svájciak fütyülnek rá: így legalább a tilalmi idő nekik is szabad. Kicsit más a helyzet Németországban, ott ugyanis minden tartomány és közösség maga szabja meg, mikor inti csendre a honfitársakat. De aki a szabályokat megszegi, és figyelmeztetni se tudják másképpen, akár ötezer eurónak is búcsút mondhat, mivel a szabálysértési törvény 117-es paragrafusával senkinek nem jutna eszébe vitába szállni.

MJ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában