Általmennék én a Tiszán

2019.06.21. 10:04

Sétahajójáratok indulnak Dombrádról

Újra jár a dombrádi komp, amelynek turisztikai szerepet is szánnak.

Dombrád és Cigánd önkormányzatai arról döntöttek májusban, hogy a települések között működő tiszai komp üzemeltetési költségeinek fedezésére előbbi város pályázatot nyújt be az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, az önköltségen pedig megosztoznak. Ennek alapján június 1-jétől a kompüzemeltetői szerepkörbe Dombrád önkormányzata lépett. A komp segíti majd a közeljövőben megvalósuló turisztikai fejlesztéseket, a dombrádi Tisza-parton működtetett szabadstrand látogatottságát is növeli, és meghatározó infrastrukturális tényezővé válhat – tájékoztatott Kozmáné Kasza Veronika.

Dombrád polgármestere praktikus információkkal is szolgált: a kompjárat június 17-étől megkezdte rendes működését, hétfőtől csütörtökig, valamint vasárnap 8 és 20 óra között közlekedik, pénteken és szombaton 9 és 21 óra között vehető igénybe. A komp az üzemelési időszakban igény szerint közlekedik. Az utazási szándékot a kísérőhajó kapitányánál lehet jelezni a helyszínen személyesen vagy a 06-30/474-06-91 telefonszámon.

Új szolgáltatásként jelenik meg a sétahajós kirándulás. A családok, baráti társaságok számára ideális program részleteire hamarosan fény derül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában