robot

2019.06.06. 14:10

SMARTER projekt Kisvárdán

Projektzáró rendezvényt tartottak.

– Nézzünk szét a terepasztalon, mindegyiken különböző feladatok várnak a robotokra! A legszélsőn Kisvárda belterületéről veszélyes anyagot kell kijuttatniuk ezeknek a kis apróságoknak, úgy, hogy közben elkerüljenek egy esetleges katasztrófát – mutatott a projektvezető tanár a modellező asztalra, s máris nekiláttak a kis szerkezetek a feladat végrehajtásához, ami nem tartott tovább 2 percnél.

Közben repkedtek a kérdések a mellette lévő asztalnál is, ahol egy újabb problémát – teremtsék meg az emberi élet feltételeit egy idegen bolygón – kellett megoldaniuk a besis diákok által kifejlesztett asztali, mozgó, beszélő gépeknek.

A „tervezők” fogaskerekei az előző este azon is pörögtek, hogy minden a legnagyobb rendben menjen a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium dísztermében csütörtökön, ami nem véletlenül öltött bemutatótermi ruhát magára, ugyanis hivatalosan is a végéhez ért az úgynevezett SMARTER projekt, amelyre a Királyhelmeci Gimnáziummal közösen nyert forrást a középiskola.

Az elmúlt 2 évben örömteli és eredményes volt a közös munka, a sokoldalú projekt előrelépést hozott az iskolák informatikai oktatásában – hangsúlyozta Dobos Gábor, a Királyhelmeci Gimnázium igazgatóhelyettese, a projekt ötletgazdája, aki matematika-informatika szakos tanárként a jövő zálogának tekinti az informatikai tanítást, a mérnökképzést.

A SMARTER-ben 24 osztály 434 diákja vehetett részt. A programoknak köszönhetően bővülhetett informatikai, technikai tudásuk, tanultak programozást, grafikai ismereteket is. Részt vehettek nyári táborokban, a pedagógusok pedig továbbképzéseken, hiszen kiknek másoknak, ha nem nekik kell leginkább tartaniuk a tempót a természettudományos -és technikai fejlődéssel.

– Mindkét iskolában lehetőség nyílt egy modern felszereltségű labor kialakítására, ahol CNC -gépekkel, 3D nyomtatóval dolgozhattak a diákok, akik ez utóbbit csütörtökön hajnalban frissen fel is töltötték, hogy nemsokára láthassuk a végtermékeket – jegyzete meg az igazgatóhelyettes.

– A modern eszközök, technológiák alkalmazása, az automatizálás a legtöbb munkahelyen naprakész ismereteket vár el az emberektől. Kedvet szerettünk volna csinálni diákjainknak arobotikához, az applikációs fejlesztésekhez, a 3D-technológiákhoz, a Lego EVB3-robot módszertanhoz, így ezeket állítottuk a középpontba, azt szerettük volna, hogy a ma már zegzugos digitális világ minél szélesebb spektruma kinyíljon előttük – emelte ki Dobos Gábor.

S abban a pillanatban a saját kameráik segítségével kapcsolták a szomszédos labort, ahonnan a témavezető ecsetelte röviden, hogyan terveztek meg és készítenek el a gépek segítségével egy 70 milliméter hosszú, 35 milliméter átmérőjű alumínium csavarmenetet.

Új ötletek, elgondolások találtak támogatásra, a diákok önálló problémamegoldó-képessége fejlődhetett, hiszen sok új kihívást hoz a változó világ, és ma már elsősorban nem a lexikális tudás a fontos, hanem az a képesség, amivel boldogulni tudunk – emelte ki a rendezvényen Pásztor Gyula Csabáné, a Kisvárdai Tankerületi Központ igazgatója.

Hozzátette: a kiemelkedő teljesítményre képes tanulók felismerése, tehetségük kibontakoztatása és hasznosítása volt a program egyik legnagyobb hozadéka. Erre erősített rá a kisvárdai gimnázium igazgatója, Bíró Gábor, aki elmondta: az idén egyik tanítványuk arról írt értekezést, hogyan lehetne akár a 3D-s nyomtatásban alapanyagként újrahasznosítani a „rettegett” műanyagokat, de számos olyan innováción törték a fejüket diákjaik, amelyek a választ adnak a kor digitális- és technológiai kihívásaira, vagy megkönnyíthetik mindennapi életvitelünket.

Itt van két pohár, az egyikbe nagyobb kavicsokat, a másikba kisebbeket pakolunk. Melyikben van több? – tette fel a kérdést a középiskolásoknak dr. Seszták Miklós, országgyűlési képviselő. – Látszólag ugyanannyi van mindkettőben, de tehetünk egyikre is, másikra is. Vegyétek úgy, hogy a nagyobb kavicsok a család, a gyerekek, a bölcsesség, a kisebbek a megszerzett vagyonok, és javak. Ügyeljetek arra, hogy mindig egyensúlyban legyen ez a kettő, akkor lesztek sikeresek, és akkor számíthat rátok az ország – fűzte hozzá a rendhagyó kísérlethez az országgyűlési képviselő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában