Jegyzet

2019.08.19. 10:12

Ez itt a mi hazánk!

Nehéz lenne megmondani, mikor érintett meg először ez az ünnep, s hogyan vált rendíthetetlen, mindent kitöltő állandóssággá.

Nyéki Zsolt

Már régóta akkor is benne van minden porcikámban, ha épp nem gondolok rá, ha hétköznapi rutinok apasztják az erőmet, vonják el a figyelmemet. Elég, ha megkondulnak délben a harangok, ha megpillantom a Tiszát vagy a Dunát, ha kezembe akad egy vers Kölcseytől vagy egy intelem Szent István királytól, ha valahol felcsendül a Himnusz, ha felbukkan egy térkép Európa elmúlt évszázadaiból, és a Kárpát-medence ölelésében nagy betűk hirdetik: Hun­gary. Igen, ez Magyarország, ez Hungária földje. Ez itt az én hazám.

Egy templom küszöbét átlépve sem kell feltétlenül gyakorló hívőnek lenni ahhoz, hogy megérintsen a történelem, hogy tiszteletet parancsoljanak a falak, amelyeket elődeink emeltek; a padsorok, amelyek között dédapáink s az ő ükapáik, ükanyáik kerestek kapaszkodót, erősítettek hitet és közösséget, amelyek nélkül mi sem lennénk most. Élnek közöttünk olyanok, akik egyenest tőlük hozzák az üzenetet: „Ki tudjuk-e szeretni egymásból a jót?” – teszi fel a kérdést Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az egymásból kiszeretett jó nem függ a hit milyenségétől és mélységétől, mert az egy közösség alapja és megtartó­ereje. Aki hagyja elveszni vagy csak meggyengülni az évezredekből táplálkozó hit és intelmek erejét, a jövőtől fosztja meg önmagát, gyermekeit, az egész nemzetét. Már most sem lenne könnyű államalapító királyunk színe elé lépni és számot adni cselekedeteinkről. A hátrahagyott országát már csak Európa domborzati térképe őrzi, de minden magyar szív s lélek is, az idők végezetéig.

Épp ezért kezdődött el ez a nemzeti ünnep nekem már januárban Tarpán, ahol a Panoráma Világklub vezetősége személyesen számolt be arról, mennyi hagyományőrző él és őrzi büszkén gyökereit, a magyar kultúrát és történelmet Kanadában, Ausztráliában, Brazíliában, szerte a nagyvilágban. Ezért folytatódott ez az ünnep számomra alig egy hete a Nyírbogdányi Református Egyházközségben, ahol a gyülekezet szerető ölelésében megkeresztelkedett a pár hónapos kicsi lányka, Bella. Egyszerű, tiszta pillanat, de ebben rejlik az élet folytonossága, az ország megmaradása. Korunk hétköznapi áldozatvállalása a jót s jól tenni, gyermeket nevelni, „küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért” és megérteni a Szózatot, hogy a szülőföld nem egy eldobható, elhagyható rög a lábunk alatt, hanem a hely, ahol „élned, halnod kell”. Ez itt Magyarország. Ez itt az én hazám.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában