Családfakutatás

2019.08.23. 11:36

Hobbi, hivatás, szenvedély?

Negyedik alkalommal találkoznak Nyíregyházán a családfakutatás iránt érdeklődők.

Rendszeresen szervezi immár a programjait Nyíregyházán a családfakutatással foglalkozó klub. Egyre többen mennek el a foglalkozásokra, hiszen sokan foglalkoznak már családfakutatással, és sokan akarják el is kezdeni, hogy megismerjék származásukat, oldalági rokonaikat.

A legközelebb augusztus 30-án 11 órakor beszélgetéssel kezdődik a program a Vas­utas Művelődési Házban, a családfakutatásról kaphatnak hasznos tanácsokat az érdeklődők. Az is felvetődik majd a beszélgetés során, vajon a családfakutatás hobbi, hivatás vagy szenvedély.

A délutáni program megkezdése előtt a köszöntő gondolatok 13.55-kor hangzanak el, Hrestyák Rudolf üdvözli a vendégeket.

Halmosbokor története

Interaktív előadás lesz az FS Tools használatáról 14 órakor, majd az érdeklődők hallhatnak tájékoztatást Dankó Mihálytól a dankóbokoriak találkozójáról, míg Magyar László, Nyírtelek alpolgármestere Halmosbokor történetét és a halmosbokori ősök emlékét idézi fel.

Korhű – IX–X. századi – öltözékben tartanak előadást a Keleti Gyepű íjászai 16.45 órától. Györki Attila, Mihálszki Zsolt, Szilágyi Balázs és Bódi János szívesen válaszolnak az előadás során felvetődött kérdésekre.

A nap folyamán megtekinthetőek lesznek régi, kézzel varrt falvédők is.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában