OKJ

2019.08.16. 14:00

Ketyeg a képzési jegyzék órája – aki csak teheti, most jelentkezik

OKJ-s változás: az eddiginél kevesebb szakma lesz választható.

A piacképes szakmákkal jó eséllyel lehet elhelyezkedni | Illusztráció: Dreamstime

Az augusztus a diáktoborzásról szól a képzőhelyeken, és az biztos, hogy jövőre a továbbtanulás eddigi formája átrajzolódik. Az Országos Képzési Jegyzék, ismertebb nevén OKJ helyébe új képzési rendszer lép, ahol az úgynevezett főszakmák mellett a munkaadók igényéhez igazodó részképzések alkotják majd a felnőttoktatás jelentős részét. Addig is, aki teheti, jelentkezik a régi rendszerben induló képzésekre.

– A továbbtanulási céljaimat köszönhetem annak, hogy egy iskolarendszerű 4 féléves pedagógiaiasszisztens-képzésre jelentkeztem az érettségi után. Mindig is közel álltak a szívemhez a gyerekek, a gyakorlat során pedig még inkább megszerettem őket, a vizsgák után értékes pluszpontokkal vágtam neki a Nyíregyházi Egyetemnek, ahol immár másodéves óvodapedagógus-hallgató vagyok – idézte fel Katona Krisztina, milyen „hasznot hozott” neki annak idején az OKJ-s képzés.

Gyakorlati tudás, munkakultúra

Krisztinához hasonlóan nagyon sok fiatal választ szakmát az érettségi után, azok is, akik nem jutnak be a felsőoktatásba. Az augusztus a diáktoborzásról szól a képzőhelyeken, s az már biztos, hogy jövőre a továbbtanulásnak ez a formája is átrajzolódik, az OKJ helyébe új képzési rendszer lép, ahol az úgynevezett főszakmák mellett a munkaadók igényéhez igazodó részképzések alkotják majd a felnőttoktatás jelentős részét. Addig is, aki teheti, jelentkezik a még a régi rendszerben induló képzésekre.

– Beiskolázási gondjaink nincsenek, örülünk, hogy minden évben van érdeklődés és bizonyos szakirányon túljelentkezés is. A létszámkeretek minisztériumi egyeztetések alapján dőlnek el, szakmánként, azt viszont látjuk, hogy a keretszámok stagnálnak, illetve a munkaerőpiachoz idomulva változnak, de ez már jó néhány éve így van – mondta el Szilágyi Gábor, a Szent Bazil Oktatási Központ igazgatója. A Görögkatolikus Metropólia beiskolázási területe országos, Nyíregyházán, Kisvárdán és a közeli Debrecenben nyolcadik évfolyam és érettségi után is eldönthetik a fiatalok, hogy milyen szakmát tanulnának meg szívesen.

A piacképes szakmákkal jó eséllyel lehet elhelyezkedni | Illusztráció: Dreamstime

– Érettségire épülnek a gyógy­masszőr, gyakorló ápoló, kozmetikus, fodrász, irodatitkár, mentőápoló képzéseink. A visszajelzések azt igazolják, hasznos, hogy a szociális és egészségügyi szakterületet erősítjük, mert ott mindig elkél a szakember, másrészt egyházi intézményhálózatunkon belül gyakorlati terepet biztosíthatunk számukra – tette hozzá Szilágyi atya. – Az egyház az oktatás útján szeretné felkarolni azokat a hátrányos helyzetben élőket is, akik számára a tanulás az egyetlen kiút. A foglalkoztatók elégedettségére a szakmai tudáson túl a fiatalok munkakultúrájának fejlesztésével is sokat foglalkoznak, aminek szerepe van későbbi munkahelyeik megtartásában. Oktatóink felkészültek, nagyon jó a kapcsolatunk a szakképzési centrumokkal, ahonnan szívesen átjönnek a tanárok órákat adni – válaszolta Szilágyi Gábor kérdésünkre, hiszen egyes képzőhelyeken probléma, hogy nincs elég szak­oktató.

Szükség van dolgos kezekre

Vannak, akiknek évtizedek óta ezek a képzések jelentik az egyetlen esélyt, hogy dolgozhassanak. Ők azok, akik az „iskolapadból” egyenesen a munkába sietnek, s tisztában vannak azzal, hogy képzettség nélkül ma már lehetetlen munkát találni a versenyszférában. Az OKJ-s bizonyítvány szakmunkásvégzettségnek felel meg, ezért sokan döntenek mellette. S az sem mindegy, hogy mennyi pénzért dolgozik valaki, hiszen zsebében a szakmai végzettséget igazoló papírral, ha a saját szakmájában helyezkedik el, a garantált bérminimumtól kevesebbet sehol nem adhatnak neki. Megyénkben az agráriumban is égető probléma a szakemberhiány, ezen próbálnak enyhíteni a Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumban induló felnőttképzések. Hrubiné Szárcsaházi Erikától megtudtuk, hogy egy vidékfejlesztési projektnek köszönhetően a feltételeknek megfelelő jelentkezők a képzés mindössze 10 százalékának befizetése mellett mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszeripari tanfolyamokon vehetnek részt.

– Szeptemberben indul többek között az aranykalászosgazda- és a mezőgazdaságigépész-képzés is, a pályázatban 12-féle támogatott képzést ajánlunk. A nagy érdeklődés miatt a képzéseket megfelelő létszám esetén a lakóhelyhez közeli helyszínekre szervezzük. Ez az utolsó alkalom, amikor a régi rendszer szerint lehet jelentkezni a különböző időtartamú (150–1200 órás) OKJ-s tanfolyamokra. A bemeneti követelmények szakmánként eltérőek, van úgy, hogy elegendő a 8 általános, azonban például az aranykalászosgazda-képzésnél B kategóriás jogosítvány szükséges. Mi is évek óta a munkaerőpiacra hangoljuk felnőttképzési kínálatunkat, a napokban például néhány település önkormányzata keresett meg azzal, hogy indítsunk költségtérítéses szakácsképzést, ugyanis intézményhálózatuk konyháin lenne igény rájuk. Egyébként a 900 órás tanfolyam egy értékes és igen keresett mesterséget tud nyújtani azoknak, akiket érdekel a sütés-főzés tudománya. Úgy gondolom tehát, hogy az idén sokan nekifutnak a tanfolyamoknak, mert bizonyos szakmákat ezután csak iskolarendszerben sajátíthatnak el – emelte ki a baktalórántházi iskola felnőttképzési vezetője.

KO

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában