Szavaztak olvasóink

2019.09.09. 10:40

Ajaj, itt mindenki elaludt? Csókolom, becsengettek!

Véget ért a nyár, elkezdődött a suli – de sokan nem vették észre, pedig az időjárás is igen hamar ősziesre fordult szeptember első hetében.

Forrás: dreamstime

Azt kérdeztük olvasóinktól, hogy nekik sikerült-e időben beszerezniük a tanszereket. A kérdést persze elsősorban a szülőknek szántuk – bár ki tudja, lehet van olyan is aki szereti saját meglepni az év ezen szakában egy szagos radírral vagy egy négyzetrácsos füzettel (négyzetrácsos és nem kockás – ó mennyit verte ezt belénk a drága jó tanár néni).

Mint kiderült, olvasóink nagy része, konkrétan majd a fele, 47% azt válaszolta, hogy (idézzük) „Mi? Már elkezdődött az iskola? A francba...” Azért reméljük, a gyereket legalább elküldték a suliba, mert nem jó rögtön hiányzással kezdeni.

A válaszadók 29%-a mondta azt, hogy időben elkezdték a vásárlást, és bár nem volt ugyan olcsó, végül mindent sikerült beszerezniük! Szülők! Jár a piros pont!

Olvasónk 11%-a mondta azt, hogy van még híjja a dolognak, csak hellyel-közzel sikerült megvenni a dolgokat – ám a legfontosabbakat sikerült beszerezni.

Kicsit kevesebben, a válaszadók 8%-a mondta, hogy sok minden hiányzik még, de hamarosan beszereznek mindent.

Kapkodós volt, a végére hagytuk a dolgot – a megkérdezettek 5%-a mondta ezt, de hát annyi baj legyen – nekik legalább eszükbe jutott, hogy hé, jön a suli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában