Tiszalök

2019.09.25. 13:49

Felújítják a tiszalöki vízlépcsőt és hajózsilipet

Megkezdődött a tiszalöki vízlépcső és hajózsilip felújítása – hangzott el az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság konzorciumának miskolci rendezvényén szerdán.

Forrás: KM-archív

A szakemberek várhatóan 2022-re végeznek a nemzeti vízstratégia részeként, a Széchenyi 2020 program keretében folyó munkával. Keresztény Mihály, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főosztályvezető-helyettese elmondta: a 65 évvel ezelőtt épült létesítmény felújítása az 1990-es években megkezdődött, de nem fejeződött be.

A rekonstrukció vissza nem térítendő uniós támogatásból valósul meg, az 5,057 milliárd forintból a műtárgy műszaki állapotának átfogó javítását végzik el, ami közvetett módon az árvízi veszélyeztetettség csökkentését is jelenti. A vízlépcső átfogó rekonstrukciójának köszönhetően biztosítható lesz a létesítmény biztonságos és üzemszerű működése.

A munkálatok során felújítják az al- és felvízi ideiglenes elzárásokat, emelőberendezéseket, az úszódarut, a hajózsilipet és az ahhoz kapcsolódó létesítményeket, valamint kikotorják a burkolatlan és burkolt medreket, fejlesztik a sólyateret.

Szólt arról is, hogy a vízlépcső nagy szerepet játszik a vízi közlekedésben, a duzzasztásnak köszönhetően Tiszalöktől Dombrádig, a Bodrogon a torkolattól az országhatárig biztosít vízi utat. A létesítménynek jelentős szerepe van az árvíz és a jeges árvíz levezetésében, a vízminőségi kárelhárításban, az ökológiai vízpótlásban, az ivóvízellátásban.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában