figyeljünk egymásra!

2019.09.07. 20:00

Halkan suhanó veszélyforrások

Alig hallhatóan közlekednek, ami kockázatos szituációkat idéz elő.

Robbanásszerűen lettek halk résztvevői a közlekedési kultúrának az elektromos kerékpárok és az elektromos rollerek, amik meglehetősen megosztják az érintett szereplőket. Akik használói ezeknek az eszközöknek, élvezik az előnyeit, de vannak olyanok is, akik visszaélnek vele, és veszélyes helyzeteket teremtenek a közutakon. Természetesen tisztelet a kivételnek.

Egyre többen járnak elektromos rollerekkel

– Az elektromos járművek kategóriájába tartoznak a rollerek, a kerékpárok és a beépített erőforrással meghajtott járművek. Többen a kerékpáros közlekedés alapvető szabályaival sincsenek tisztában, mégis veszik a bátorságot, hogy ilyen járművet használjanak – mondta Bordás Béla közlekedési és baleseti tudósító.

Hamarabb hazaér vele

– Én ezzel járok munkába – árulta el a nyíregyházi belváros sétálóutcáján „leintett” rolleres. – Környezetbarát, nem szennyezi a levegőt, nem foglal el külön parkolóhelyet, jól haladok rajta, és hamarabb hazaérek vele a délutáni csúcsban – dicsérte a járgányt, majd elnézést kérve továbbsuhant.

Tény, hogy

az elektromos rollerek alig hallhatóan, gyorsan közlekednek, ami kockázatos szituációkat idéz elő,

mert nehéz észrevenni a közeledésüket. A balesetveszély nem pusztán a gyalogosokat, hanem a rollerek vezetőit is fenyegeti, hiszen nem kötelező sisakot vagy más védőfelszerelést viselniük.

– Néma csend van körülöttük, nincs olyan érvényes jogszabály, ami az elektromos rollerrel közlekedőkre vonatkozna – említette Hagymási Sándor gépjárművezető szak­oktató.

Fotó: EPA

– Akkor is gyalogosnak minősül valaki, ha görkorcsolya vagy gördeszka van a lábán, illetve amennyiben rollerrel közlekedik. Ez azért is érdekes, mert tudtommal Kínából lehet rendelni olyan 350 wattos rollert, amivel akár 60 km/h-val is lehet haladni. Nyíregyházán is találkoztam több ilyen szerkezettel.

– Veszélyforrás, amikor a babakocsit toló édesanyák mellett úgy suhannak el hangtalanul, hogy nem lehet kiszámolni a sebességüket – fűzte hozzá Bordás Béla közlekedési és baleseti tudósító, aki nyíregyházi városgondnokként gyakran ül elektromos autóba.

– Az elektromos járművek kategóriájába tartoznak a rollerek, a kerékpárok és a beépített erőforrással meghajtott járművek. Az a tapasztalat, hogy többen a kerékpáros közlekedés alapvető szabályaival sincsenek tisztában, és mégis veszik a bátorságot, hogy ilyen járművet használjanak.

Nemrég történt egy baleset, amikor a jobbra, kis ívben kanyarodó autó ütközött egy elektromos járművel, melynek használója 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Sokszor előfordul, hogy a jó szándékú családtagok elektromos kerékpárt ajándékoznak a rokonnak, aki a koránál fogva nem tudja megfelelőképpen hajtani, rosszul méri fel az erejét, és ez boruláshoz vezethet.

De példaként említhetem az elektromos rollert is, amit egyre több fiatal vesz igénybe, és közlekedik vele a főútvonalon, ott, ahonnan ki vannak tiltva a kerékpárosok (mint Oros és Napkor között).

Reméljük, hogy az illetékesek mielőbb kategorizálják, és megteremtik a jogszabályi hátterét ezeknek a közlekedési eszközöknek.

Zéró tolerancia vonatkozik a rolleresekre és az elektromos kerékpárosokra is, hiszen a közúti közlekedésben nem vehetnek részt alkoholos befolyásoltság alatt. Hagymási Sándor gépjárművezető szak­oktató megjegyezte:

– Amikor a közúton találkozok emberi erővel vagy gázkarral hajtott kerékpárral, illetve elektromos rollerrel, az a benyomásom, hogy sokan rutintalanok, nincs gyakorlatuk, ezzel veszélyeztetik önmagukat és másokat is.

Ma Magyarországon még nincsenek meg a megfelelő jogi passzusok e téren, pedig nagyon sürgető lenne, hiszen néhány éve korántsem szaporodtak el ennyire az utakon.

KM


A KRESZ szerint...

Kerékpár: olyan, legalább kétkerekű jármű, amelyet emberi erő hajt, és ezt legfeljebb 300 W teljesítményű motor segíti. A kerékpáron a kerékpárt nem hajtó személy is szállítható erre alkalmas ülésen. A kerékpáron utánfutó vontatására alkalmas berendezés helyezhető el.

Betarta(t)ni a közlekedési szabályokat

„Jármű akkor vehet részt a közúti forgalomban, ha rendelkezik típusjóváhagyással. A típusjóváhagyást a jármű gyártójának kell megkérni a sorozatgyártás megkezdése előtt, a jóváhagyási számot fel kell tüntetni minden jármű adattábláján, ha közúti járműként jóváhagyták” – áll a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtóosztályának állásfoglalásában.

„Mivel a járda és a kerékpárút is a közút része, ezért ott a közúti közlekedés szabályainak megfelelően kell közlekedni. Amennyiben a járműve nem rendelkezik közúti járműre vonatkozó jóváhagyással, akkor közúton (úttesten, kerékpárúton, járdán) nem közlekedhet vele, csak magánterületen használható.

Amennyiben a rendőr a közúti közlekedés bármely résztvevőjével szemben jogsértést észlel, vagy szerez róla tudomást, akkor a hatályos jogszabályoknak megfelelően eljár. A szabálysértés elkövetője figyelmeztetést kaphat, helyszíni bírsággal sújthatják, vagy szabálysértési eljárást kezdeményezhetnek vele szemben az intézkedő rendőrök”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában