Áder János Vásárosnaményba érkezett

2019.09.03. 14:22

Hatékonyabb hulladékmentesítés a Tiszán

Áder János köztársasági elnök és Pintér Sándor belügyminiszter is részt vett a vásárosnaményi projektzáró rendezvényen.

Fotós: Pusztai Sándor

A Felső-Tisza-vidék folyóin 2004-től rendszeres a külföldi eredetű kommunális hulladékszennyezés. Ennek egyik oka, hogy a lakosság az ártéren rakja le a szemetet, melyet már a kisebb árhullámok is magukkal ragadnak. A probléma az Ukrajnában eredő Tiszán a legégetőbb.

A gondokat kormányzati szinten is felismerték, így hazai költségvetési forrásból, az Országos Vízügyi Főigazgatóság koordinálásával, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és négy másik tiszai igazgatóság közreműködésével befejeződött egy beruházás, mely a vízszennyezés elleni védekezés feltételeit javíthatja a közeljövőben.

Az 1,3 milliárd forint összértékű fejlesztés vásárosnaményi zárórendezvényén jelen volt Áder János, az államfő köszöntője személyes élményekre és benyomásokra építkezett, felidézte egy 2010-es kárpátaljai vízitúra emlékeit.

– Bustyaházáról indultunk, s elképedve láttuk, mennyi petpalack és egyéb kommunális hulladék úszik a vízen és található az ártérben. Esti szállásadóinknak ezt elmeséltük, mire ők csak annyit mondtak: ennél csak rosszabb szokott lenni a helyzet.

– Később elkerültem Brüsszelbe, érdemben nem tudtam a problémával foglalkozni, de egy négy évvel ezelőtti gödöllői filmfesztiválon Hankó Gergely, a PET Kupa főszervezője újra felhívta a figyelmemet a problémára, s akkorra vált világossá, hogy lépni kell, mégpedig kormányzati szinten, hiszen nem akarjuk mások után eltakarítani a szemetet.

Felhívtam Pintér Sándort (a belügyminiszter személyesen tette tiszteletét a rendezvényen, a szerk.), akit nem kellett győzködnöm, hogy a jó ügy mellé álljon. S, mivel akkoriban külföldi technológia lemásolására és adaptálására nem volt lehetőségünk, saját magunknak kellett kitalálni, hogyan lehet a folyószennyezést megelőzni, hogyan lehet hatékonnyá tenni a tiszai hulladékmentesítést.

Ugyanis hiába a PET Kupán indulók elhivatottsága és lelkesedése, az ilyen méretű szennyezés kezelésére és tartós megoldására ők kevesen vannak, s nem lehetnek ötvenkét héten át a vízen – mondta a keddi helyszíni ünnepségen Áder János. Hozzátette, az új mentesítési rendszer sem jelent száz százalékos megoldást, de segít a hulladék koncentrált összegyűjtésében és eltávolításában.

– Bízom abban, hogy jövő nyáron a PET Kupán indulók már csak nagy erőfeszítések árán találnak majd a Tiszán és az ártérben szemetet, mert az azt jelentené: a rendszer jól működik – tekintett előre a köztársasági elnök, majd zárásképp felidézte a beruházás jelszavát, mely így hangzik: Tiszta Tisza!

Az üzembe helyezett infrastruktúra és a hulladékmentesítési rendszer részleteiről Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság igazgatója beszélt. Elmondta: a beruházás a hazai vízszennyezés elleni védekezés feltételeit javítja. Célja, hogy a vízügyi szolgálat már az árvizek elején be tudjon avatkozni és a hulladékot koncentráltan el tudja távolítani a folyóról. Ehhez a folyó medrének egy szakaszát hajókkal zárták el, így az érkező hulladékot és az uszadékot a part felé lehet terelni, ahonnan a szemetet kiemelik a munkagépek, majd a parton meg is kezdődhet a szétválogatás és az elszállítás.

A keddi rendezvény végén működés közben is megtekinthették a vendégek a rendszert, onnantól, ahogy a hulladék és uszadék fennakad a hajózáron, egészen addig, hogy a szétválogatás után elszállítják a szemetet a helyszínről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában