Jegyzet

2019.09.02. 12:09

Idegek háborúja

Elszabadultak az indulatok az elmúlt napokban.

M. Magyar László

Először a lőfegyverrel elkövetett kettős gyilkosság döbbentette meg az embereket, aztán az éjjeli késelés híre borzolta a kedélyeket. Nem mondhatjuk, hogy az idegek háborúja helyi jelenség, hiszen Ráckevén két család tagjai verekedtek össze vascsövekkel, szablyákkal, egy férfi pedig egy rózsadombi lakásban végzett a családjával. Óhatatlanul is felvetődik valamennyiünkben a kérdés: Meg kellett mindennek történnie? Hova jutott a világunk, hogy egyre többen akarnak önbíráskodni, maguk akarnak bosszút állni a vélt vagy valós sérelmek miatt a haragosukon? Mi történt velünk, hogy kivetkőzve emberi mivoltunkból, megtagadva emberi méltóságunkat, az agyunkat elöntő düh hatására esztelenül lövünk, szúrunk, vágunk, ütünk. Ugyanakkor azt sem mondhatjuk, hogy ezek a tragédiák hirtelen felindulásból történtek, hiszen a tettesek nem mondhatják azt, hogy bocsi, véletlenül volt velem a lőfegyverem, a macsétám vagy éppen a vasvillám.

Feszültek, kimerültek, ingerültek, idegesek vagyunk, nincs erőnk vitatkozni, nem hallgatjuk meg a másik felet, nem tisztázzuk az igazságot. Elég egy apró bosszantó inger, s máris kiborulunk, s erőszakkal akarunk igazságot szolgáltatni, bosszút állni a családtagot ért incidens miatt.

Csakhogy nem véletlenül vannak törvények, szabályok évezredek óta – no meg ott van legbelül az erkölcsi értékrendünk is. Mi lenne vajon akkor a világgal, ha valamennyien ellentmondást nem tűrően, erőszakkal vennénk elégtételt a bennünket ért kisebb-nagyobb mindennapi sérelmek miatt…?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában