Pócspetri

2019.09.24. 11:19

Összeköti őket a plébános személye

Testvértelepülési szerződést írt alá a napokban Pócspetri és Feldebrő önkormányzata.

A fájó múltra emlékezett a napokban Pócspetri lakossága. Mint lapunkban is beszámoltunk róla, az 1948-as események jelentősége miatt a magyar kormány történelmi emlékhellyé nyilvánította Pócspetri polgármesteri hivatalának épületét, s a napokban ünnepélyes keretek között leleplezték és megáldották a történelmi emlékhelyet jelölő sztélét.

A szülőhelyén temették el

Az emlékezés ünnepe alkalmából testvértelepülési megállapodást kötött ünnepélyes keretek között Pócspetri és Feldebrő önkormányzata. Asztalos János egykori pócspetri plébános, az 1948-as „pócspetri események” egyik elszenvedője és koncepciós perben elítéltje ugyanis Feldebrőn született, és halála után ott is temették el. A két település között az elmúlt évtizedekben jó kapcsolat szövődött, de az utóbbi 5 évben ezt a kapcsolatot a két polgármester és képviselő-testület még szorosabbá erősítette. Mint a testvértelepülési szerződés aláírásakor elhangzott, nagyon jó baráti, kulturális viszony alakult ki a két település között, de legfőképpen összeköti őket a történelmük.

Mint közismert, a pócspetri per tárgya egy rendőr halála volt, aki az iskolák államosítása ellen tüntető lakosság megmozdulása során vesztette életét.

Kegyetlen kínzások

Budapesten a rögtön ítélő bíróság megállapította Asztalos Jánosnak, a falu plébánosának felelősségét az indulatok felkorbácsolásában, és a beismerő vallomást tett Királyfalvi (Kremper) Miklóst (a falu aljegyzőjét) mint gyilkost nevezte meg, mindkettőjüket halálra ítélve. Asztalos János kegyelmet kért, s ítéletét életfogy­tiglani börtönbüntetésre változtatták, de 1955-ben 15 évre mérsékelték. Végül nyolc évet ült börtönben, a legkegyetlenebb kínzásoknak vetették alá, 1956-ban szabadult. Asztalos János plébános, kanonok, pápai káplán egyébként 1945-ben lett Pócspetri plébánosa, s három évig ­szolgálhatta a híveket a faluban.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában