Nyíregyháza

2019.09.27. 11:53

Tehermentesíti a Kertvárost a most átadott út

Hétfőtől nem járhat kamion a Legyező és a Fészek utcákban.

A kamionok az út szélén dekkoltak a nyíregyházi Rókabokori út és Szirom utca kereszteződésénél, csendes volt a mintegy 2,4 kilométeres aszfaltkígyó, ugyanis hivatalosan csütörtökön délután adták át a forgalomnak a Rókabokori utat. Az útszakasz a Nyíregyháza délkeleti és délnyugati területein megvalósuló közlekedésfejlesztés sorába illeszkedik. A megyeszékhely összesen több mint 2,9 milliárd forint uniós támogatást nyert a Legyező–Dugonics–Derkovits utca, valamint a Tünde utca felújítására, a projekt az év végére a Szélsőbokori út kereszteződésében megépülő körforgalmi csomóponttal válik teljessé.

A helyi cégek is örülnek

A korszerűsítésekkel Nyíregyháza-Kertváros gazdagodott, a Rókabokori út tehermentesíteni fogja a városrészt az óriási kamionforgalomtól – ezt emelte ki dr. Kovács Ferenc polgármester a hivatalos útátadón, és utalt arra is: amellett, hogy a beruházással a kertvárosi közlekedés biztonságosabbá vált, jelentősen javítottak a környéken működő multicégek és helyi vállalkozások közlekedési feltételein is, hiszen a Rókabokori út a Michelin telephelyének végétől a Lego elejéig tart, egészen az M3-as nyugati elkerülő tábláig ér.

A Rókabokori út és a Szirom utca kereszteződésében tartott sajtótájékoztatón dr. Kovács Ferenc polgármester (középen) azt mondta: a beruházással biztonságosabbá válik a kertvárosi közlekedés | Fotó: Szarka Lajos

– Az infrastruktúra folyamatos javításával új befektetők érkezhetnek a városba, és ez új munkahelyeket jelent. A nyugati elkerülő elején egy újabb 23,6 hektáros területet tudunk ajánlani befektetésre, van rá érdeklődés, s így elmondhatjuk, hogy az útépítésekkel gazdaságfejlesztést és munkaerő-mobilitást is tudtunk ösztönözni, amellett, hogy a városlakók komfortosabban, biztonságosabban autózhatnak, valamint csökkenő teherforgalom mellett gyorsabban tudnak eljutni Nyíregyháza egyik pontjából a másikba.

– A Kertvárosban fontos volt, hogy kitereljük a teherforgalmat, ezért már hétfőtől a Fészek és a Legyező utcákba nem hajthatnak be kamionok, ez igen fontos változás – jegyezte meg dr. Kovács Ferenc polgármester, s az átadás végén azt kívánta: mindenki használja az utat egészséggel és biztonsággal.

A Rókabokori út építése 2018 novemberében kezdődött el, az új nyomvonal a 338. számú főutat és a Bottyán János utcát köti össze. A burkolattal ellátott útszélesség 7,5 méter, a költségekből kiépítették a közvilágítást is a teljes belterületi szakaszon. A Mandai-főfolyáson lévő átereszt cserélték, a Simai-főfolyás átereszét szélesítették, a belterületi úton nyitott kerékpársávot alakítottak ki, ezzel biztosítva a Szélsőbokori út és a Bottyán János utca közötti a kerékpáros kapcsolatot. Ahogyan az megszokott, az út menti fásítás sem maradhatott el: a külterületi részen 160 darabból álló sorfát telepítettek: kőris, hárs és juhar fajtákból.

KO

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában