Polgármesterek a jövőről

2019.10.19. 17:24

A következő öt év terveiről

Régi és új polgármesterek kezdhetik meg hamarosan a munkát.

A vasárnapi választás után megyénk nagyobb településeinek megválasztott polgármestereit kérdeztük meg arról, mit terveznek, hogyan képzelik el városuk következő öt évét.

A megyeszékhelyen a harmadik önkormányzati ciklusát kezdő dr. Kovács Ferenc polgármestert rögtön a választások utáni napon kerestük meg, értékelte a választás eredményét, és jövőbeli terveivel kapcsolatos kérdéseinkre is válaszolt.

Szombati lapszámunkban a megye jelentős centrumainak, nagyvárosainak polgármesterein a sor: vannak új befutók és sokszoros újrázók is köztük.

Dr. Hanusi Péter

polgármester, Mátészalka

Ahogyan az elmúlt 5 évben, a következő önkormányzati ciklusban is Mátészalka fejlődéséért, közösségéért fogok dolgozni a képviselőtársaimmal. A „fény városa” soha nem látott megújuláson megy keresztül: közel 6,5 milliárd forint értékben csaknem 50 pályázatot nyertünk el eddig, a beruházások már megvalósultak vagy folyamatban vannak. Terveink között szerepel: átfogó út- és járdafelújítás, a hulladékudvar megnyitása, a városi strand és környéke továbbfejlesztése, a városi kispiac lefedése és mellette parkoló kialakítása, bölcsőde építése. Korszerű rendezvénytér születik majd a Hősök terén, a zöldenergia kihasználásával növeljük az energiabiztonságot a távhőszolgáltatásban. A közlekedési feltételek javítása érdekében a Zöldfa és Meggyesi utca kereszteződésében körforgalom épül.

Leleszi Tibor

polgármester, Kisvárda

Az előző ciklusban az infrastruktúra-fejlesztés volt a kisvárdaiak álma, a város körüli körgyűrű megépült, összekötő utak épültek, belterületen is korszerűsödtek a közlekedési feltételek, örömünkre teljesíteni tudtuk a lakosság kérését. Úgy gondolom, hogy a következő időszak is az építkezésé lehet Kisvárdán, hiszen rengeteg megkezdett fejlesztésünk van folyamatban. Kisvárda egy igen jelentős gazdasági, kulturális és oktatási centrum, meg szeretnénk tartani ezt a pozíciónkat, s legfőképp a fiataljainkat, a következő időszakban rájuk még inkább odafigyelünk, és támogatni fogjuk lakáshoz jutásukat, lakhatásukat. Egy élhető, családbarát Kisvárdát formálunk, ahol az idősek is kiemlet figyelmet kapnak. A munkahelyek bővítése, valamint a turizmusfejlesztés kiemelt terület lesz nálunk a következő öt évben is.

Máté Antal

polgármester, Nyírbátor

Üzenetünk – „A jövő kulcsa a ma szövetsége” – halló és értő fülekre talált október 13-án, az elmúlt vasárnap, a nyírbátoriak most azt várják tőlünk, a frissen megalakuló városvezetéstől, hogy folytassuk az építkezést, tovább fejlődjön a 740 éves múltra visszatekintő településünk. Ígéreteinkkel, vállalásainkkal összhangban, készül a belterületi kerékpár­út-hálózat, „régészeti” fázisban van a várva várt elkerülő út megépítése. Folytatjuk az út- és járdaépítéseket, a szolgáltatásfejlesztéseket a vasúton túli területen is, hogy a városnak ez a része is minden vonatkozásban felzárkózzon, valamint növeljük a térfigyelő kamerák számát.

Úgy gondolom, hogy az elmúlt években közösen elért eredmények magukért beszélnek, a következő ciklusban is számítunk az egyházak, civilek, családok partnerségére.

Szőke Zoltán

polgármester, Tiszavasvári

Egy esztendővel ezelőtt hatalmas megtiszteltetést, óriási bizalmat és lehetőséget kaptam Tiszavasvári lakosságától, amikor polgármesternek választottak. A város óriási bajban volt, a 8 évnyi semmittevés szinte helyrehozhatatlan károkat okozott. Nem volt könnyű, de egy jó csapattal, együttműködő, támogató testülettel és nem utolsósorban a polgári kormány segítségével végre sikerült Tiszavasvárit fejlődési pályára állítani, hatalmas támogatási forrásokat és beruházókat idevonzani. A város 1,2 milliárd forinttal lett gazdagabb az elmúlt év alatt! A választópolgárok mindezt értékelték, és a folytatásra, további fejlődésre szavazva ismét kitüntettek a bizalmukkal engem, illetve a város minden választókerületében a Fidesz–KDNP képviselőjelöltjeit juttatták be a testületbe.

Dr. Hosszú József

polgármester, Újfehértó

Legfontosabb célom a munkahelyteremtés. Az ipari park létesítése minden fejlesztés alapja. Újfehértón kevés az aszfaltozott utak aránya, ezen javítani kell. Járdák csak a városközpontban épültek, pedig a város egyéb részein is nagy szükség lenne rá a munkába, iskolába járóknak. Az oktatási intézmények környékének biztonságosabbá tétele is fontos. Két állami fenntartású utat (Kossuth út, Böszörményi út) szeretnék felújíttatni. Terveim között szerepel a Szent István – Kossuth – Bartók Béla – Debreceni utak kereszteződésében lámpás forgalomirányítás kialakítása. Fontos a csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztése is. További célok: a kommunális adó csökkentése, ingyenes laboratóriumi vizsgálatok a helyi lakosoknak, a bérlakás­építés folytatása, új lakó­övezetek kialakítása, városi strandfürdő megvalósítása.

Filep Sándor

polgármester, Vásárosnamény

Emberség és tisztesség jellemezte az eddigi városvezetést Vásárosnaményban, ezt szeretnénk a továbbiakban is képviselni. Elsődleges feladatnak tartom a most elkezdett beruházások folytatását, befejezését, illetve azon TOP-os és EFOP-os pályázatok megvalósítását, amelyekre már megnyertük a támogatást. Továbbra is számítunk mindenkinek a bizalmára, ugyanis Vásárosnamény egy olyan kisváros, ahol a polgármesternek és a képviselő-testületnek szüksége van arra, hogy a település lakói elmondják véleményüket, hiszen ez a város azért ilyen, mert az itt élők mindig formálták az elmúlt években. Fontosnak tartjuk a gazdasági programunk összeállítását, további munkahelyek teremtését. A város és a térség lakóit megyei szinten is szeretném képviselni, mint a megyei közgyűlés tagja.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában