pályaválasztás

2019.10.10. 12:39

Dönts jól, jövőd a tét! – kétnapos pályaválasztási kiállítás nyílt a Continental Arénában

A megyei kormányhivatal pályaválasztási kiállításán közel száz stand várja a fiatalokat.

Fotó: Dodó Ferenc

A végzős általános és középiskolás diákok pályaválasztási útvesztőjében mutat irányt az a kétnapos pályaválasztási kiállítás, ami csütörtök délelőtt nyitotta meg kapuját a megyeszékhelyen a Continental Arénában.

A „Dönts jól, jövőd a tét!” elnevezésű rendezvényre a megye számos településéről érkeztek diákok azért, hogy megismerkedhessenek a különböző szakmákkal, s körültekintőbb, megfontoltabb döntést hozhassanak a továbbtanulással és a pályaválasztással kapcsolatban. A fiatalokat közel száz stand várta, illetve várja még pénteken.

Fotók: Dodó Ferenc

A rendezvényen láthatóak a megyeszékhely és a régió képzőintézményei, valamint a kis- és középvállalkozások, illetve a multinacionális cégek képviselői is jelen voltak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal által szervezett pályaválasztási kiállítás első napján. A színes programokkal tarkított eseményre azokat is várták, illetve várják még pénteken, akik pályamódosítást terveznek vagy jelenlegi szakmájuk nem piacképes.

– A jó irány kiválasztásához kellenek az iskolák és a vállalkozások, de rátok is szükség van, kedves fiatalok – szólította meg a pályaválasztási kiállítás célközönségét Román István. A megyei kormányhivatal vezetője szerint ha egy jó szakmát választ valaki, nagy eséllyel talál magának az iskola elvégzése után munkahelyet. – Az első döntés legyen a jó döntés – biztatta a rendezvényen szép számmal megjelent diákokat Román István.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a pályaválasztási kiállítás hivatalos megnyitóján azt kívánta a fiataloknak, hogy válasszák ki a számukra megfelelő képzőintézményt, tanuljanak jól, majd találják meg a legmegfelelőbb munkahelyet. – Az a jó hírem, hogy ezeket Nyíregyháza biztosítani tudja a fiatalság számára – fogalmazott a megyeszékhely polgármestere. Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő szerint a pályaválasztás egy meghatározó döntés, ami nagyban befolyásolja életünk későbbi alakulását.
– Ezen a kétnapos kiállításon rengeteg hasznos információval tudtok gazdagodni. A képzőintézmények gyakorlatorientált képzésekkel várnak bennetek, mi pedig azon dolgozunk, hogy a jövőben a szakképzésben részt vevő összes diák részesüljön ösztöndíjban, ahogy erősíteni szeretnénk a duális képzést is – osztotta meg gondolatait a diáksággal dr. Vinnai Győző, aki köszöntőjét egy kínai mondással zárta. – Szeresd a hivatásodat és boldog leszel az életedben – mondta az országgyűlési képviselő.
Dr. Karakó László, a munkaerőpiaci-reform végrehajtásának előmozdításáért felelős miniszteri biztos röviden bemutatta azt az országos lefedettségű programot, ami állami eszközökkel igyekszik elősegíteni a munkaerőpiacai igényeket. Ezután Seszták Oszkár szólt a hallgatósághoz. A megyei közgyűlés elnöke örömmel nyugtázta, hogy a kormányhivatal pályaválasztási kiállításán ennyien még sosem voltak.

– Válasszatok bátran szakmát, hiszen mára felértékelődött a szakmák presztízse, hiszen egy jó szakma sokkal többet ér, mint egy semmire sem jó diploma – érvelt Seszták Oszkár.

– Örömmel tapasztalom, hogy ennyi fiatal és ilyen sok kiállító eljött erre a rendezvényre. Ma már a digitalizáció, a robotika mindennapos jelenség a munkaerőpiacon és a munkahelyeken, ezek megfelelő használatához szükséges tudás megszerezhető a képzőintézményekben. A magyar gazdaságnak szüksége van a képzett munkaerőre – zárta a köszöntők sorát Kucsák László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában