hospice

2019.10.12. 07:19

Emberséges elmúlás

Hospice: az élet végső stádiumához elért gyógyíthatatlan betegek otthoni ápolása a küldetésük.

Fotó: PUSZTAI.Skapilali

Gyógyíthatatlan. Végstádium – ez az a két szó, amit soha senki sem szeretne hallani, akár önmagáról, akár valamelyik szerettéről van szó. Mert ez azt jelenti, már csak hetek, hónapok vannak hátra, amit még együtt tölthet a család, s ez az időszak tele lesz fájdalommal, félelemmel, kétségbeeséssel.

Elfogadni a halált, feldolgozni a veszteséget iszonyatosan nehéz, de ebben segít a hospice és palliatív ellátás,

mely minden évben október második szombatján tartja a világnapját.

A lelkek gondozói

„Emberséges elmúlás”, „méltóságteljes haldoklás” a mottója a hospice-mozgalomnak, melynek munkatársai, önkéntesei nem gyógyítanak, hanem a beteg ápolásával, lelki gondozásával, valamint a hozzátartozók támogatásával foglalkoznak.

– Hazánkban évente 34-35 ezer ember hal meg daganatos betegségben. A végső stádiumban csak tüneti terápiára, fájdalomcsillapításra van lehetőség, mi pedig abban tudunk segíteni, hogy méltóságteljesen búcsúzhassanak el.

Nem egyedül vagy gépre kapcsolva, hanem szeretteik körében, elhivatott és speciálisan képzett gondozó társaságában – mondta a világnapi rendezvényükön Bákányné Mikó Zita, a csaknem tíz évvel ezelőtt alapított Nyírségi Hospice Alapítvány kuratóriumának elnöke.

– A hospice-ellátás összetett terület, a testi és lelki szenvedés csillapításában, a haldokló fizikai és szellemi aktivitásának megőrzésében, s a gyász terheit viselő hozzátartozók támogatásában belgyógyász, onkológus, pszichológus és gyógytornász, lelkész és szociális munkás, dietetikus és nővér egyaránt részt vállal anyagi ellenszolgáltatás nélkül.

Mindig szükség lesz rájuk

– Sokszor többet jelent a betegnek, hogy ott ülünk mellette, fogjuk a kezét, mert érzi: nincs egyedül – mondta el lapunknak Zita, aki hospice-gondozóként sokaknak fogta már a kezét. – Mindennap velük vagyunk, kialakul egy nagyon bensőséges kapcsolat, szinte családtagot veszítünk el. Az elengedéshez, hogy másnap is ott legyünk, kell a speciális felkészültség – ismerte el a szakember, aki szerint önzetlen segítőként, szeretettel és odaadással nagyon sokat tehetnek a betegekért, a hozzátartozókért.

– Az alapítvány fontos feladata, hogy a hospice-mozgalommal mindenkit megismertessünk, tudják, van, akikre a legnehezebb időszakban támaszkodhatnak – tette hozzá a kuratórium elnöke, s megjegyezte:

minden korosztályt igyekeznek megszólítani, hiszen a gyerekek is látják otthon, ha beteg van a családban, hallanak a halálról, az elmúlásról.

A Váci Mihály Kulturális Központban szűrővizsgálatokkal, bemutatókkal, életmód-tanácsadással várták az érdeklődőket. – Csodálom és tisztelem azokat, akik ilyen munkát végeznek. Hatalmas lelki erővel és emberséggel támogatják a gyógyíthatatlan betegeket – fejezte ki köszönetét a hospice-ellátásban résztvevőknek dr. Kovács Ferenc.

Nyíregyháza polgármestere hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy az alap- és a kórházi ellátás feltételei látványosan fejlődtek, korszerűbb lett az infrastruktúra és az eszközpark, ám ez mit sem érne az odaadó szakemberek, elhivatott ápolók, gondozók és az olyan civil szervezetek nélkül, mint az alapítvány is. – Az önök munkájára mindig szükség lesz! – jelentette ki.

BM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában