Életmód

2019.10.10. 17:30

Ésszel, szívvel és lélekkel – meg kell találni a motiváló erőt

Sorra buknak el a fogyókúrás sikerreceptek, hiszen a rapid módon leadott kilók hamar visszakúsznak, felmerül a kérdés: talán valahol máshol kellene keresni az életmódváltás megoldásának kulcsát.

Forrás: Pixabay

Valamit kezdeni kellene azzal, hogy az emberek odafigyeljenek az egészségükre, a boldogságukra. Mit is mondott Arisztotelész? – „Minden ember a boldogságra vágyik” – az ókori nagy filozófus is tisztán látta: a boldogsághoz kell az egészség, a testi épség, a szociális, lelki és a spirituális jóllét.

A nézet ma sem változott, hosszú évszázadokkal később ugyanúgy érvényes, még akkor is, ha a minket körülvevő világ rohamosan változik, s olykor igencsak nehéz a boldogsághoz és az egészséghez vezető úton megtalálni a stabil pontokat.

Összetett folyamat

– Soha nem szabad elfeledni, hogy mindenkinek van valamilyen küldetése és célja a világban, s ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, kevés, hogy az orvos kimondja: nincs semmi bajunk, nekünk is érezni kell, hogy jól vagyunk, elégedettek vagyunk önmagunkkal az élet számos területén.

– Manapság, amikor olyan népbetegségek tizedelik az emberiséget, amelyek gyökerei életmódunkban, szokásainkban rejlenek, izgalmas kérdés, hogy vajon miért buknak meg sorra az „életmódváltó sikerreceptek”, miért nem mozdul sehová a mérleg, s a magyarok majdnem fele túlsúlyos, a gyerekek negyede súlytöbblettel küzd, és óvatos becslések alapján is a felnőttek 30 százaléka elhízott.

A leegyszerűsített üzenetek: a több mozgás, helyes táplálkozás már nem érnek célba, az életmódváltás ösztönzésében egy sokkal komplexebb megközelítésre van szükség, amelynek középpontjában az ember és környezete, a társas kapcsolatok, az önismeret, az önbecsülés áll – mondta dr. Pénzes Marianna. Az Insumed tanácsadó orvost, egészségfejlesztőt az Insumed programról kérdeztük.

Önbecsülés-növelés

Egyszerű lenne azt mondani, hogy a túlsúly mögött a nem megfelelő táplálkozás, lustaság, genetikai tényezők húzódnak meg, a túlsúly nagyon sok esetben egy pszichoszomatikus tünet.

– Az emberek többsége a fogyókúra során lefogy, majd visszahízik, egy idő után a kúráknak nincs hatásuk, és a folyamatos küzdelem felemészti a motivációt. Ez is jelzi, hogy sokkal többről van szó, mint kúraszerű fizikai állapotváltoztatásról. Az elhatározást és a célokat kell tudati szintre emelni, birtokában lenni annak a tudásnak, hogy megvan az eszköztáram (hiteles információk, kapcsolatok, motiváció) ahhoz, hogy képes legyek megszabadulni a nyomasztó kilóktól. Amikor Insumedre jelentkezik valaki, akkor nem arról van szó, hogy megisszuk a shake-et, táplálkozási és mozgásnaplót vezetünk, sokkal inkább egy tágabb rendszert járunk körbe, elhelyezzük benne az egyént, akinek az említett komplex szemlélettel kell azonosulnia.

– Az étkezés és a mozgás megtervezésén túl az orvosi tanácsadáson, támogatáson és a motivációk folyamatos megerősítésén alapszik az Insumed program, amely biztonságosan alkalmazható, az étkezésben nincsenek túlzó megszorítások, aktivitásra ösztönöz, és szoros szakmai kontroll mellett állandó fejlődést nyújt az egyénnek nemcsak a fogyásában, hanem „saját határai” megismerésében is – mondta a szakember, s hozzátette: ami talán még fontosabb, hogy segít a hosszú távon is fenntartható változás elérésében.

KO

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában