Régi adósságot törleszt az utókor

2019.10.31. 10:30

Lélekharangot avatnak a Hősök temetőjében

Az ország egyik legnagyobb kegyeleti helyén, az országos védettség alatt álló nyíregyházi I. világháborús Hősök temetőjében 14 nemzet 2800 katonája alussza álmát közösen, békésen, egymás mellett.

A mécsesek lobogása mellett szombattól lélekharang is kondul a hősökért

Forrás: KM

Magyarok, bosnyákok, csehek, horvátok, lengyelek, montenegróiak, németek, olaszok, oroszok, osztrákok, románok, szerbek, szlovének, ukránok és névtelen hősök.

A temető mellett állt egykor a barakk-kórház, s az ott elhunyt katonákat temették el ebbe a sírkertbe.

A nagy csatahelyek nevei

Régi adósságot törleszt az utókor, amikor november 2-án a Magyar Honvédség Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Hadisírgondozó Részlege kezdeményezésére a visegrádi Szent György Lovagrend, a sóstóhegyi Igrice Egyesület, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft.-vel összefogva egy több mint 100 éves haranglábat állít itt fel, amely néhány évvel ezelőtt még a sóstóhegyi temetőben állt.

A haranglábat szépen resta­urálták, egy erdélyi fafaragó művész keze nyomán új motívumokkal egészült ki, a délvidéki Nemesmilitics község római katolikus egyházközsége jóvoltából pedig egy lélekharangot adományozott erre a célra. A haranglábra olyan vaspántokat helyeztek el, amiken azok a nagy csatahelyek nevei olvashatóak, ahonnan a nyíregyházi barakk-kórházba szállították a sebesülteket: Erdély, Uzsok, Limanowa, Gorlice és ­Przemysl.

Egybefonódik múlt, jelen, jövő

Múlt, jelen és jövő gyönyörű egybefonódását szimbolizálja a harangláb és a lélekharang, ami ezentúl „határokon át zengve hív imára a katonahősökért”.

A 15 órától kezdődő megemlékezésen a Budapest Helyőrség Dandár díszőrei, a debreceni görögkatolikus tábori lelkész és a Honvédsuli korhű egyenruháiba öltözött növendékei is jelen lesznek. Ünnepi liturgiát mutat be Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye püspöke. Ezt követően gyújtják meg a mécseseket, a hagyomány szerint minden síron elhelyeznek egyet-egyet.

Köszöntőt mond dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere, ünnepi beszédet mond dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő – tájékoztatta a szerkesztőségünket MH KIKNYP 6. KIÉI állományából Kertész József százados és Komiszár Dénes t. főhadnagy.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában