Szindbád

2019.11.29. 15:02

Modern kulturális negyeddel bővül Nyíregyháza belvárosa

A Rózsakert Szabadtéri Színpad megújulása és a Benczúr, Bessenyei terek rekonstrukciója után tovább fejlődik Nyíregyháza kulturális negyede, amely a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolától a Vasvári Pál Gimnáziumig tart és az említett területek mellett magába foglalja a Móricz Zsigmond Színházat, a Kállay-kúriát és az egykori Helyőrségi Művelődési Otthont – ez utóbbi épület rekonstrukciója a napokban kezdődött el.

A Szindbád látványterve

Ez adta az apropóját annak a pénteki sajtótájékoztatónak, amelyen dr. Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármestere elmondta: tart a kúria fejlesztésének 2. üteme, a két teret határoló utak forgalomcsillapító átépítése jövőre fejeződik be. A fejlesztések célja a kulturális turizmus fellendítése: olyan attrakciók megvalósítása, amelyekre nemcsak a nyíregyháziak és a megyében élők, de az idelátogató turisták is kíváncsiak.

A Kállay-kúria II. ütemének látványterve

– A helyőrségi klub, amelynek felújítására 755 millió forint támogatást nyertünk, a Szindbád nevet viseli majd, és a tervek szerint jövő nyárra elkészül. A Kállay-kúria fejlesztésének 2. ütemében felújítják a főépülethez nyaktaggal kapcsolódó, üresen álló épületet. Egy részét elbontják, és visszaépítik azt a nyitott árkádos részt, ami a történelmi épülethez egykor a nyugati oldalon csatlakozott. A földszinten várostörténeti kiállítás kap helyet, az emeleten konferenciatermet és multifunkciós teret alakítanak ki – erre 400 millió forintot fordíthatunk – mondta a polgármester, aki a Benczúr és Bessenyei tereket határoló utak forgalomcsillapító átépítéséről is beszélt.

– A parkok megújult arculatához illeszkedő útburkolatot, útszegélyt és akadálymentesített járdákat építenek ki, a gyalogos átkelőhelyeknél térkőburkolatot raknak le, a térvilágítást a meglévő kandeláberekhez igazodva alakítják ki a rendelkezésre álló 442 millió forintból – mondta dr. Kovács Ferenc.

A Szindbád látványterve

A helyőrségi klub felújításának részleteiről Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója beszélt – nem véletlenül, hiszen a színház működteti majd az intézményt.

– Az volt a cél, hogy egy országosan is egyedülálló turisztikai látványosságot hozzunk létre, ezért döntöttünk úgy, hogy az épületben színháztörténeti múzeumot alakítunk ki. Ennek legfőbb attrakciója egy 3D-s mozi, ahol az egyes színháztörténeti korszakokat élményszerűen mutatják be, ötnyelvű audio-narrációval. A látogatók a színházi korok reprezentatív, szórakoztató és komplex élményt adó produkcióival találkozhatnak, így kiegészítve a színháztörténeti korokat bemutató épület virtuális anyagát.

–A színházi hangulat kialakításához installációk, jelmezek, kellékek járulnak hozzá, a látogatókat pedig különleges élmények is várják. Erről egyrészt az a fotótükör gondoskodik, amelyben különböző jelmezekben láthatják és fotózhatják le magukat a vendégek, a greenboxban pedig színházi hátterek előtt készülhetnek képek. Az épületbe költözik a jegyiroda, helyet kap benne egy kávézó, egy étterem, a pódiumszínpad pedig két-háromszereplős előadások helyszíne lesz. A tervek szerint nyárra befejeződnek a munkálatok, mi azt szeretnénk, ha a VIDOR fesztiválra már kinyitna a Szindbád – mondta Kirják Róbert.

Fotó: Dodó Ferenc

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában