kori

2019.12.16. 14:25

Fagyos kalandok és kipirult arcok a pályán

A mozgás pozitív energiája töltötte fel a korcsolya szerelmeseit.

A szokottnál is többen vállalkoztak téli sportokra vasárnap, hiszen az ország hét településén ingyen korcsolyázhattak a Magyar Villamos Művek Jégkaland nevű akciójának résztvevői.

A szabolcsi megyeszékhely mellett a budapesti Városligeti Műjégpálya, valamint Békéscsaba, Jászberény, Pécs, Szeged és Zalaegerszeg csatlakozott a kezdeményezéshez, fedett és nyitott pályákkal egyaránt.

Mérhető teljesítmény

Az eseményt azzal a céllal a rendezték meg, hogy felhívják a figyelmet a közös mozgás örömére. A Jégkaland az egész családnak kikapcsolódást nyújtott kísérőprogramjaival.

A korizók egy előzetes regisztráció alapján léphettek a jégpályára, majd egy okostelefonra letölthető applikáció segítségével mérhették, hogy a mozgással milyen sok energiát termeltek, és ezzel mennyi, különböző ajándékokra beváltható pontot gyűjtöttek – többek között kézmelegítőt, hűtőmágnest, kulcstartót, de akár plüssjátékot és sapka-sál-kesztyű szettet is be­zsebelhettek a résztvevők.

Az alkalmazáson keresztül azt is nyomon követhették a kalandozók, hogy a különböző városokban milyen nagy energiatermelésnek felelt meg az összes résztvevő mozgása: például egypercnyi mozgás a jégen egyet jelentett 15, egyórányi pedig körülbelül 900 kalóriával, így átszámítva egy hatvanperces korcsolyázás 1,046 kWh-nyi teljesítményt jelentett.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában