rotary

2019.12.11. 07:06

Jóízű beszélgetés egy finom, forró tea mellett

Ismét tehetséges fiatalokat támogat a Rotary Club Nyíregyháza.

Fotó: Sipeki Péter

A Rotary Club Nyíregyháza az idén ünnepelte újraalapításának 15. évfordulóját – az 1932-es indulás szép reményeinek a második világháború utáni korszak vetett véget. Az évfordulós visszatekintés a folyamatos megújulásról is szól.

– Megtartjuk a jótékonysági akciókat, amelyek a Rotary alapeszméjét képezik, ilyen a fiatalok támogatása, az eleset­tek segítése, a barátság és a helyi közösségek erősítése. Eb­ben kiterjedt nemzetközi kap­csolatokra is építünk – mondta lapunknak Pénzes Marianna, a klub ifjúsági felelőse.

Hosszú a lista

Immár második éve kiemelt helyen szerepel a tehetséges fiatalok támogatása, de itt is előnyben részesítve azokat, akik hátrányos helyzetből kitörve igyekeznek bizonyítani, maradandót alkotni.

– Sok-sok éven át támogattuk a Gift of Life programot, hozzájárulva gyermekek életmentő szívműtétjeihez. Két évvel ezelőtt új kezdeményezéssel álltunk elő, olyannal, amely képviseli a Rotary eszmeiségét, és önmagát is fejlesztő folyamatot indít el a tehetséges fiatalok felkarolásában – utalt a távlati célokra is Pénzes Marianna.

A Komplex Instrukciós Program keretében a helyi klubok anyagi segítséget is nyújtanak iskoláknak, az iskolák pedig időt és motivációt adnak a diákoknak, sok esetben a tanítási időn túl is.

Pénzben ki sem fejezhető a szándék, hogy a gyerekek között elősegítse az esélyegyenlőséget, megelőzze a leszakadást, felismerje, felkarolja a tehetséget.

Az üzenete: mindenki jó valamiben.

A közösségteremtő tettek listája hosszú Nyíregyházán, tanúskodik erről az integrált játszótér, a sószoba, az Early Act program, a Rotary Mikulás és a húsvéti nyuszifutás, a színházi előadások szervezése, de a tapintható láthatatlan dombormű is ide sorolható. Ám a régi programok megőrzése mellett újak indítása is a Rotary szellemiségének része.

– Ilyen a Talentum program, amely olyan fiatal tehetségeket támogat, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a természettudományok, művészet vagy sport területén. December 23-ig leszünk kint a nyíregyházi karácsonyi forgatagban, a városalapítók szobra mellett délutánonként várunk mindenkit egy finom tea, forralt bor melletti jóízű beszélgetésre, a cserébe ajánlott adományokat pedig köszönjük – invitál mindenkit a nemes ügy mellé Pénzes ­Marianna.

NyZs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában