Nyíregyháza

2019.12.05. 09:53

Krúdy 50: bírók jártak a jubiláló gimnáziumban

A Krúdy Gyula Gimnázium szinte már valamennyi osztálya járt a Nyíregyházi Törvényszéken a Nyitott bíróság program keretében.

A mi osztályunk, a 10. c is volt már büntetőtár­gyaláson, láthattuk a megbilincselt vádlottat, ami igencsak félelmetes látvány. A tárgyalás előtt a bíró nemcsak az adott ügyről mesélt nekünk, hanem a drogokról, az internet veszélyeiről is.

Novemberben a gimnáziumunk fennállásának 50. évfordulója alkalmából jubileumi hetet rendeztünk. Nagyon megörültünk, hogy a bíróságról is érkeznek előadók a rendhagyó tanítási hétre. Arra számítottunk, hogy a bírók a minket, diákokat érintő bűncselekményekről tartanak előadást, azonban igen meglepődtünk, amikor dr. Szilvási Péter bíró elindította az Én, a robot című filmet.

Eljátszott válóper

Ekkor már tudtuk, hogy ez egy különleges program lesz. A bíró bevont minket az elő­adásába, számos kérdést tett fel nekünk. Vitatkoztunk például arról, hogy milyen jogai lehetnek egy robotnak, vagy fogadhatnak-e gyermeket örökbe. Részünkről egyértelműen elutasító volt a válasz, mivel nincsenek érzelmeik, azok nélkül pedig nem lehet a szülő szerepét betölteni.

Dr. Deák Andrea bíró, akinek diákszlenges köszöntése mindannyiunk arcára mosolyt csalt, elmondta: amikor a bíróság gyermekeket hallgat meg, mindig igyekeznek megtalálni a diákokkal a közös hangot, de nem a szleng nyelvén.

A jogi activity, amit Gutyánné dr. Orosz Edina bíró vezetett, szintén élvezetes volt, mert így magunk játszhattuk el, milyen is a válóper, műhibaper, súlyos testi sértés, amellett, hogy az előadók elmagyarázták, mit is jelentenek ezek a kifejezések. A börtön- és diákszlengből összeállított kvíz már csak hab volt a tortán. A telefonjainkat kellett használni a vicces és érdekes kérdések megválaszolása során.

A diáktársaimmal egyetértünk abban, hogy a bíróság nem is olyan félelmetes, sőt azt is mondhatjuk, hogy diák­barát, ami persze nem azt jelenti, hogy örömmel ülnénk a vádlottak padján! – osztotta meg lapunkkal a nap tapasztalatait Ster Petra Anna és Szenti Lídia.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában