Baktalórántháza

2019.12.22. 17:00

Vonzóbbá tett iskola

Remélik, hogy az új módszerekkel a kompetenciafejlesztés hatékonyabbá válik.

Informális tanulási lehetőségek kidolgozásába kezdett a több mint 50 éve működő Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, amivel az iskolai lemorzsolódásnak kívánták elejét venni, csökkentve ezáltal a korai iskolaelhagyók számát is. A terveikhez kínált pénzügyi segítséget az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amikor 2017-ben kiírt egy éppen ilyen célokat támogató pályázatot.

A Kisvárdai Tankerületi Központhoz tartozó intézmény sikerrel pályázott, így közel 74 millió forintot nyertek a helyi oktatási környezet és pedagógia megújítására. Az összegből 53 millió forinttal kizárólag az iskola gazdálkodhatott, amiből eszközvásárlásra is el tudtak különíteni 11,6 millió forintot. Minderről Gerják József igazgató szólt azon a sajtónyilvános eseményen, amelyen a pénz felhasználásáról és az elért eredményekről számoltak be.

– Az iskola és az itt tanuló diákok érdekében eddig is gyakran pályáztunk épületfelújításra, oktatásfejlesztésre, új módszertan bevezetésére, nyelvi, sport- és kulturális eseményekre, külföldi partnerkapcsolatra. Mindig az volt a legfőbb célunk, hogy olyan iskolai környezetet alakítsunk ki, amelyben a tanulók jól érzik magukat, és ahol a fejlődésük biztosított.

A minőségi oktatás mellett új, élményalapú tanulási módszerek bevezetését, ehhez pedig a pedagógusok szakmai továbbképzését tűztük ki célul

– mondta el az iskolavezető.

Babzsák, közös játék

Terveztek tehát ön- és ember­ismereti tréningeket, gyakorlatorientált életvezetési foglalkozásokat vagy éppen kirándulásokat az egészség­megőrzés érdekében. Az informális tanulás megkönnyítéséhez, a közös játékhoz egy babzsáksarkot is elkülönítettek.

A projekt szakmai vezetője, Tóthné Farkas Zsuzsanna igazgatóhelyettes arról is beszélt, milyen lehetőségeket teremtett a nyertes pályázat a keresett szakokat – rendész, lovász, szakács, gépész – kínáló iskola számára.

– A diákokat interaktív előadás-sorozat keretében, a pedagógusainkat pedig műhelymunkák, továbbképzések során készítettük fel.

Tanulóink örültek a közösségfejlesztő programoknak, a közös játékoknak, vetélkedőknek, versenyeknek.

– Menet közben beigazolódott az újonnan alkalmazott projektmódszer hasznossága, a motiváltságot pedig nagyban növelte az informatikai eszközök mind szélesebb körű felhasználása. Mivel hozzánk nagyon sok hátrányos és halmozottan hátrányos tanuló jelentkezik, akik a saját és a környékbeli települések általános iskoláiból érkeznek, ezeket az iskolákat is együttműködésre kértük. Pályaválasztási nyílt napot, illetve pályaválasztási kiállításokat rendeztünk a számukra, hogy lássák, érdemes nálunk szakmát szerezni, remek belépő az élethez – nyilatkozta a projektvezető.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában