"Közösen a kiútért"

2020.01.16. 15:15

Élnek a történelmi eséllyel

A Közösen a kiútért elnevezésű programban szociális bérlakásokat is felújítanak a Huszártelepen.

A Dália utcában is újítottak fel szociális bérlakást

Fotó: Pusztai Sándor

– Történelmi hiba lett volna, ha nem használjuk ki a forrást, a projektnek „Szociális városrehabilitációs Nyíregyháza szegregált területein” lett a neve. Jó hírekkel szolgálhatok – kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Jászai Menyhért, a megyeszékhely alpolgármestere.

Komfortosabb körülmények

– Önkormányzatunk régóta foglalkozik a leszakadással veszélyeztetett városrészekben élők sorsával. A mostani pályázatban a Huszártelepen szociális bérlakásokat újítunk fel, ahová elsősorban olyan lakosok költözhetnek a Keleti lakótelepről, akiknek nincs tartozásuk és az életvitelük is megfelelő. Fontosnak tartom az egyházi és a civil szervezetek aktív közreműködését is – hangsúlyozta Jászai Menyhért.

A projekttel párhuzamosan tart a Közösen a kiútért elnevezésű program is.

– A Közösen a kiútért célja a két városrészben élő hátrányos helyzetű emberek életlehetőségeinek javítása, a foglalkoztatás elősegítése, amihez a képzéseket, a közösségfejlesztést és a közbiztonság jobbítását célzó intézkedések kellenek. A visszajelzésekből ítélve úgy gondolom, hogy jó úton járunk – fűzte hozzá dr. Krizsai Anita, a szociális és köznevelési osztály osztályvezetője.

Tizenöt bérlakást újítottak fel, tettek komfortossá a Huszártelepen, az átköltözésnél és a beilleszkedésnél a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ családsegítőire számíthatnak az érintettek.

– A Nagyvárad és a Dália utcában is azért van bázisunk, hogy információkkal tudjuk ellátni az ott lakókat, a pályázatba bevont ügyfeleket. Egyúttal segítünk enyhíteni a felmerülő konfliktushelyzeteket – mondta Lengyelné Pogácsás Mária, a központ igazgatója.

A „Szociális városrehabilitációs Nyíregyháza szegregált területein” második ütemében további, közel 50 szociális bérlakást újítanak fel.

– A következő ütem az év végén zárul. Ez egy hosszú folyamat, nyilván van ellenállás, de mindenképpen az a törekvés, hogy az eddiginél sokkal komfortosabb lakáskörülmények közé kerüljenek a családok – jegyezte meg dr. Pazonyi Péter, a bérbeadó NyírVV Nonprofit Kft. jogi- és lakásügyi igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában