Mentortábor

2020.01.25. 15:20

„Hotel Mentor” volt a Nyíregyházi Egyetem

Három napos mentortábornak adott otthont a felsőoktatási tanintézmény.

Fotó:

A Tanítsunk Magyarországért mentorprogramot 2018 decemberében az önkéntesek világnapján hívta életre az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Klebelsberg Központ és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.

 

– Tavaly januártól, vagyis a kezdetektől részese a Nyíregyházi Egyetem e programnak, melynek kiemelt célja a hátrányos települések, iskolák tanulóinak segítése a pályaorientáció és -építés, az életvezetés terén. Ezen kívül fontos feladata a programnak a segítségadás a sikeres iskolai pályafutáshoz, és ebben nagy szerepe van a részt vevő mentorhallgatók személyes példaadásának – mondta érdeklődésünkre dr. habil Minya Károly, a Nyíregyházi Egyetem oktatási rektorhelyettese. – Mindezzel komoly esély nyílik arra, hogy a mentorált diákok eljutnak a következő iskolafokra, majd eredményesen lépnek be a munkaerőpiacra. A Nyíregyházi Egyetem hallgatói közül az előző félévben közel 50 mentorhallgató kezdte meg a munkát 9 iskola közel 200 tanulójával. A programról a hallgatói, iskolai és tanulói visszajelzések pozitívak, az együttműködés kialakítása igen eredményes volt, érdekes iskolai és iskolán kívüli programokon vettek részt a mentorált csoportok a vezetőikkel együtt. Reményeink szerint a februárban induló félévben is hasonlóan eredményes munkát végeznek majd a mentorhallgatók, és hozzájárulnak a megye társadalmi-gazdasági leszakadásának a csökkentéséhez azáltal, hogy tanulásra és munkára motivált iskoláskorúak következő generációját segítik eligazodni az iskola, a tanulás és a munka világában.

– A mentorok a kiválasztott iskolákban fejenként négy gyermekért felelnek, akiknek hetente egyszer tartanak foglalkozásokat, de vannak nagyobb lélegzetű találkozók is, például a nyíregyházi reptérre szerveztünk egy kirándulást, ahol a gyermekek megtekinthették a repülőgépeket és a légiirányítás menetével is megismerkedhettek – említette Sebestyén Dániel, a Nyíregyházi Egyetem közösségszervező szakos hallgatója, a programsorozat „műsorvezetője”.

Három tréningen vettek részt a mentorok. A gyermekek szombat délelőtt ismerkedhettek meg a mentorokkal. A nap további részében játékos feladatok voltak, illetve egy kis zenés, énekes műsorral is kedveskedtek nekik.

– Én a Tanítsunk Magyarországért programhoz tavaly csatlakoztam. Kezdetben egy egyetemi felkészítő kurzuson tájékoztatást kaptunk a programban részt vevő, hátrányos helyzetű tanulókról. Az a célunk, hogy bátorítsuk a diákokat, hiszen a tanulás révén ki lehet törni ebből a nehéz helyzetből. Sajnos, sok olyan gyerek van, aki eddigi élete során még a településhatárt is csak ritkán hagyta el, ezért nagyon fontos, hogy színes programokkal ismertessük meg velük a megyét és Nyíregyházát – jegyezte meg végezetül Sebestyén Dániel.

KM–LTL, MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában