Repült is az alma

Pedig már megkongatták a vészharangot, mondván: pár év múlva nem lesz itt ember, aki tudja, hogyan kell megmetszeni a gyümölcsfákat, miként kell művelni a talajt, táplálni, leszedni és tárolni a termést…

Kevesen járnak már metszőollóval a zsebben, hogy kéznél legyen, ha le kell csippenteni a szeretett fákról egy-egy nem oda való hajtást, vagy meg kell ritkítani a szépen kötött gyümölcskezdeményeket, hogy ami marad, az szebb, darabosabb legyen… Igen, tényleg kevesebb ember érzi már szép hivatásnak a kertészkedést. Megkopott a munka becsülete, kissé megfakult Szabolcs aranyának a fénye is, de az életművüket a kertekben hagyó „nagy öregek” csillogó tekintete talán a remény halvány sugarát is tükrözi.

Jubilál az újfehértói kutatóállomás – s mennyi nagy névvel… Nagy Sándortól kezdve sorolhatjuk, hogy Pethő, Inántsy, Zatykó, Bubán, Faust, Szabó, Papp, Szőke – a megyei kertészválogatott igazi Aranycsapata. Nehéz lenne felsorolni az elmúlt hetven évből mindenkit, aki letette névjegyét, akinek metszőollója nyomot hagyott a gyümölcsösökben – és megyénk több ezer családjának életében is. Sok ház alapjaiban ott van Szabolcs aranya, az almáért kapott bevétel, sok iskolakezdést könnyített meg az ősszel házhoz álló pénz, a jól végzett munka jutalma. Persze csak ott, ahol szorgalmas emberek vállalták a jövedelemkiegészítéssel járó áldozatokat, ahol nem voltak restek kapálni, metszeni, permetezni és leszüretelni a jóféle gyümölcsöket.

Az ilyen családok támaszkodhattak a kutatóintézetre, ahol kísérleteztek fajtákkal és technológiákkal, s az eredményt minden évben bemutatókon ismerhették meg a gazdálkodók; ahol megannyi könyv, szakmai kiadvány látott napvilágot mint gyakorlati útmutatók; ahol őrzik a génbankot, a régmúlt kincseit és a megújulás esélyét; ahonnan a gyümölcstermesztők tanulmányutakra indulhattak szerte az országba s a nagyvilágba, hogy ellessék, ha ott valamit jobban, ügyesebben csináltak; s ahol külföldi delegációk is egymásnak adták a kilincset, mert volt, amit itt csináltak jól, jobban. Volt idő, amikor a szabolcsi alma még repült is, a Malév fedélzetén, így az utazók megtudhatták, mi is az a zamatos gyümölcs. Nagy időkről, nagy tettekről mesélnek a kutatóállomás falai, s reméljük, mindig lesznek követők, metsző­ollóval a zsebben.