szakmai fórum

2020.02.07. 14:23

A gyakorlat a jó képzés kulcsa

Elengedhetetlen a magas óraszámú, gyakorlatorientált képzés az egészségügyben.

Képünk a kar idei nyílt napján készült, a védőnők standjánál

Forrás: KM-ARCHÍV

Fotó:

A leendő védőnők és szülésznők gyakorlati képzéséről tartottak megbeszélést a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán csütörtökön: a szakmai fórum azért is elengedhetetlen a színvonalas oktatás biztosításához, mert mindkét szakirányon hangsúlyosan gyakorlatorientált képzésen vesznek részt a hallgatók.

– A mai rendezvényen nemcsak előadásokat tartunk, hanem arra is lehetőségünk van, hogy közösen megbeszéljük az egészségügyi képzésekben előttünk álló feladatokat és a felmerülő problémákat, hiszen ilyenkor tudunk olyan javaslatokat megfogalmazni, amitől színvonalasabb lesz az oktatás, és talpraesett, szakmailag felkészült hallgatókat tudunk kiengedni a képzésből – mondta el dr. habil. Móré Marianna, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának dékánja.

Közösen keresik a megoldást

– A félévnyitó szakmai tanácskozás a védőnői és a szülésznői képzéseinket érintette – nyilatkozta lapunknak Jávorné dr. Erdei Renáta, a Védőnői Módszertani és Nép­egészségtani Tanszék vezetője és szakirányfelelőse.

– Minden évben rendezünk egy gyakorlatot előkészítő és egy lezáró fórumot, a mostani abban más, hogy a két szakterület együtt tanácskozik: célunk, hogy egyrészt előkészítsük a következő félévben a területi nagy gyakorlatokat, másrészt a külső partnereinkkel (kórházak, egészségügyi intézmények) egyeztetve megtaláljuk azokat a fejlesztési lehetőségeket, amelyek segítenek képzéseinket korszerűsíteni, még inkább megfeleltetni a munkaerőpiaci igényeknek.

Jávorné dr. Erdei Renáta kérdésünkre hozzátette: mindkét képzésen intézményen belüli és kívüli gyakorlati oktatáson is részt vesznek a hallgatók, illetve vannak alapozó, elmélyítő és integráló szakaszú gyakorlatok is – utóbbinál bizonyos feladatokra már önállóan is képesek a leendő szakemberek.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában