A hős huszár őrnagyra emlékeztek

A Magyar Honvédség Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Hadisírgondozó Részlege kezdeményezésére emlékeztek a közelmúltban sédeni dr. Ambrózy György (1885–1970) huszár őrnagyra halálának ötvenedik évfordulóján a Farkasréti temetőben lévő sírjánál, amely a Nemzeti Sírkert része. Díszőrséget a Budapest Helyőrség Dandár katonái adtak, jelen voltak az Ambrózy család tagjai, Ferkovics Tibor, Tuzsér polgármestere és Klicsu Ferenc alpolgármester, a megjelenteket Komiszár Dénes tartalékos főhadnagy, hadisírgondozó részlegvezető köszöntötte.

Tuzsér első díszpolgára volt

Emlékezőbeszédet dr. Sallay Gergely főtanácsos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetője, Ambrózy György hagyatékának kutatója mondott. Részletesen ismertette Ambrózy életrajzát, kiemelve a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztje elnyerésének indoklását: az Kamenyec-Podolszkij térségébe beszorult 1. lovashadosztályhoz – mint a 7. „Vilmos” huszárezred főhadnagya – lovasbravúrjával (1914. augusztus 18-a 17 órától 19-e 10 óráig) eljuttatta a visszavonulási parancsot nehéz terepviszonyok között, helyenként ellenséges géppuskatűzben, egyfolytában száz kilométert lovagolva, így mentve meg bajtársait a biztos haláltól. Lova célba érkezése után kimúlt.

Özvegy Lónyay Pálma grófnőt 1932-ben vette feleségül.

Tuzséri és ibrányi földbirtokain gazdálkodott, Európa-hírű mintagazdasággá fejlesztve mindkettőt. Településfejlesztő munkásságáért Tuzsér első díszpolgárává választotta 1936-ban.

Mándokon és Mátészalkán mintegy két hónapig őrzászlóalj-parancsnok volt 1939–40-ben. Ekkor jelent meg A magyar csatakép című munkája, 1943-ban pedig Ambrózy és három társa szerkesztésében napvilágot látott A rendjelek és kitüntetések történelmünkben című kitüntetéstörténeti alapmű.

Menekülnie, bujdosnia kellett

Aktívan részt vett 1944-ben az ellenállás megszervezésében. A németek és nyilasok üldözései elől csak nagy nehézségek árán sikerült megmenekülnie, de bujdosása idején is fenntartotta az összeköttetést ellenállási körökkel, és a politikai vagy felekezeti okokból üldözötteket minden eszközzel, önfeláldozóan segítette.

Minden gazdasági, kulturális és társadalmi érdeme, valamint a német megszállás és a nyilas uralom ideje alatti ellenálló tevékenysége, valamint üldöztetése ellenére a második világháború után földjeit elvették, majd 1950. július 24-én katonai szolgálata után járó nyugdíját és a Mária Terézia-rendi illetményét is megvonták – igaz, nyugdíját ugyanebben az évben visszakapta. Nyolcvanöt éves korában hunyt el Budapesten 1970. január 18-án. Arcképe bekerült a Somogyi Győző-féle Magyar Hősök Arcképcsarnokába is.

A megemlékezés koszorúzással zárult, a megyei hadisírgondozók nevében Kertész József százados, beosztott tiszt hajtott fejet a nyughelynél.

Komiszár Dénes történész