Közösen dolgoznak

2020.02.15. 16:06

Az együttműködés a siker kulcsa

A megmérettetésen tizenhat középiskola negyvennyolc versenyzője vesz részt.

Tizenhat intézmény diákjai mérték össze tudásukat

Fotó: Sipeki Péter

A Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Szakgimnáziuma tavaly szeptemberben kezdte meg a 150. tanévét, a jubileum apropóján pedig megszervezte a kétnapos Országos Középiskolai Pedagógiai Csapatversenyt, melynek hivatalos megnyitóját pénteken délelőtt rendezték meg a nagykállói oktatási intézmény tornatermében.

Közösen dolgoznak

A csapatversenyen tizenhat középiskola (jöttek diákok Zalaegerszegről, Nagyatádról, Nagykanizsáról, Csornáról, de még a határainkon túlról, így Nagyváradról is) negyvennyolc versenyzője méretteti meg magát.

Mint azt a köszöntőbeszédében Szabóné Lipkovics Ildikó, az intézmény igazgatója kiemelte: a nagykállói Budaiban a pedagógiai képzés hosszú és jelentős múltra tekint vissza, az oktatást széles körű szakmai együttműködés és a gyakorlatorientáltság jellemzi.

– A verseny célja, hogy a pedagógiai képzésben tanuló középiskolások összemérjék tantárgyi és gyakorlati tudásukat, orientáljuk őket a pedagógiai pálya irányába, erősítsük kreativitásukat és együttműködési készségüket – sorolta a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Szakgimnáziumának igazgatója. Hozzátette: azt szeretnék, hogy a szakmai tapasztalatok megszerzése mellett mindenki jól érezze magát a versenyen, és közösen dolgozzanak a pedagógiai ágazat eredményességén.

Debrecenbe jelentkezett

A budaisokat hárman, Bojti Dominika, Bokor Fruzsina Anita és Csomai Dóra képviselték, utóbbi diákot a megnyitó után, de még a verseny előtt sikerült elcsípnünk egy rövid beszélgetésre.

A középiskola diákja lapunk érdeklődésére elmondta: jelenleg végzős, pedagógia szakra jár, a felvételi jelentkezését pedig a Debreceni Egyetemre adta be.

– Szeretnék gyógy- vagy óvodapedagógusként dolgozni a jövőben – mondta Csomai Dóra, majd a versenyre kitérve hozzátette: osztálytársaival egyetemben nagy örömmel jelentkezett a csapatversenyre, amire sokat készültek, ebben Kelemenné Orosz Melinda tanárnő volt a segítségükre, vele a tanórákon kívül is sokat gyakoroltak. – Össze kellett állítanunk egy prezentációt is, ezt a verseny során be kell mutatnunk, illetve az előzetes feladatok közt szerepelt egy, az egészségre neveléssel kapcsolatos plakát elkészítése is – mondta lapunknak a partiumi születésű Csomai Dóra.

– Szatmárnémetiben születtem, a családom ma is Szatmárhegyen él, Nagykállótól 130 kilométerre. Minden hétvégén igyekszem hazamenni, busszal jutok el Csengerig, ahová apáék autóval jönnek értem – zárta a beszélgetést a budais diák.

TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában