vadászbál

2020.02.13. 07:46

Célegyenesben a vadászbál szervezése

A Vadászkamara megyei szervezete az idén is megrendezi a jótékonysági mulatságot.

Fotó: shutterstock

Az idén is megrendezi a Vadászkamara megyei szervezete a jótékonysági vadászbálját, amelynek február 29-én ismét a Verba-tanya ad otthont.

A szervezők még lelkesen és lázasan dolgoznak, hogy minden a legnagyobb rendben legyen, önfeledten szórakozhassanak a vendégek.

Finom falatok az asztalon

– A vendégeket most is 18 órától várjuk. Az érkezőket pezsgővel és pálinkával kínálják majd a pincérek. Az ülésrend az asztaloknál mindig kényes téma.

Most sokat egyszerűsít majd a helyzeten, hogy népesebb baráti társaságok is jelentkeztek, amelynek a tagjai érthetően egy asztalhoz fognak kerülni – tájékoztatta szerkesztőségünket az eseményről Fazekas Gergely, a Vadászkamara megyei szervezetének titkára.

– Este hétkor vadászkürt szavára kezdődik a megnyitóünnepség, zárszót ifj. Plavecz János elnök fog majd mondani. Remélem, a vacsorára sem lesz panasz.

Egy kis ízelítő a menüből: szarvaspörkölt, túrós sztrapacska, sült hús, fokhagymás tarja, roston sült göngyölt csirkemell, libamájjal töltött ­sertésborda.

Természetesen lesz tánc is. A Nyírség Táncegyüttes Kamara Csoportja fogja színvonalas produkciójával meghozni a bálozók kedvét a tánchoz. A talpalávalóról Kőrizs Balázs gondoskodik.

A szülőszobai részleg kapja

– Éjfélkor töltött káposzta, sült hús, somlói galuska kerül az asztalra. Tombolasorsoláskor a vadászati lehetőségtől a tárgyjutalmakon át az italig minden szerepel majd az értékes nyeremények között.

A bál bevételét a tavalyi évhez hasonlóan a Vadászkamara a Szabolcs-Szatmár-Bereg-Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház szülőszobai részlegének ajánlja majd fel jótékonysági céllal.

Várunk minden érdeklődőt, aki egyetért a jótékonysági céllal. Az érdeklődők Nyíregyházán a megyei vadászkamara Vörösmarty téri irodájában további információkat kérhetnek, s jelentkezni is ott lehet. Zárjuk együtt vidámsággal és jókedvvel a 2019/20-as vadászati évet! – tette hozzá Fazekas Gergely.

MML

Címkék#vadászbál

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában