Koronavírus

2020.03.13. 07:10

Kiürülnek az egyetemek és a kollégiumok is

Nem látogathatóak az egyetemek, a koli­soknak ki kell költöz­niük.

Az egyetemeket – köztük a nyíregyházit – nem látogathatják a hallgatók

Fotó: Dodó Ferenc

A szerdán kihirdetett veszélyhelyzet értelmében a Nyíregyházi Egyetemen, illetve a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán a hallgatók hétfőtől nem látogathatják az intézményt, az ügyeiket csak online intézhetik, a tananyagot elektronikus formában kapják meg. Az intézkedés a Móricz Zsigmond Színházat is érinti: a teátrumban egyetlen előadást sem tartanak meg, és a Bencs-villa programjai is elmaradnak. Jó hír, hogy Nyíregyházán nincs koronavírussal fertőzött személy. A város vezetői arra kérnek mindenkit, hogy vegye komolyan az illetékes hatóságok ajánlásait, és tartsa be az óvintézkedéseket.

A Nyíregyházi Egyetemen csütörtökön délelőtt ült össze az intézményi védekezési bizottság, és a friss rendelet alapján betűkbe öntötték az egyetemi hallgatókra, illetve az oktatókra vonatkozó hatályos utasításokat, amelyek a következő napokban, hetekben szabályozni fogják a mindennapi életüket.

Távoktatást vezetnek be

– Csütörtökre és péntekre rektori tanítási szünetet rendeltek el, hétfőtől a felsőoktatási intézményben egy hétig tavaszi szünet lesz, azt követően az órákat távoktatásban tartják meg – tudtuk meg Halkóné dr. Rudolf Évától, az Igazgatási és Humánpolitikai Központ vezetőjétől.

– A hallgatók nem látogathatják az intézményt, nem mehetnek be az egyetemre, és az ügyeiket is csak online intézhetik. A tananyagot elektronikus formában kapják meg, ez nálunk egyébként is bevett gyakorlat, az intézet­igazgatókkal gyors egyeztetést folytatunk ezzel kapcsolatban, és beszélünk arról is, hogy a gyakorlati órákat hogyan pótolhatják utólag a hallgatók, ugyanis a gyakorlattól is el vannak tiltva – mondta el a központvezető, aki hozzátette, a tilalom az egyetem oktatóira nem vonatkozik, ők bejárnak és dolgoznak.

– A kollégiumból mindenkinek ki kell költöznie péntekig, a jogszabály kivételt tesz a nemzetközi hallgatóknál, ők maradhatnak. Erasmus-cserediákok vannak nálunk, és lengyel pilóták, akik külső szolgáltatónál gyakorolnak.

Mi lesz a gyakorlattal?

– A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának 19 külföldi hallgatója nálunk lakik a kollégiumban, ők maradhatnak. A további óvintézkedések között javasolni fogjuk idősebb professzorainknak, hogy maradjanak otthon, ne látogassák az intézmény rendezvényeit. Az oktatók hivatalos külföldi útjait is korlátozzuk – sorolta Halkóné dr. Rudolf Éva. Megkérdeztük, nem akasztja-e meg a végzősök menetrendjét (szakdolgozati konzultációk, záróvizsgákra felkészülés) a mostani helyzet – a központvezető szerint a tanórákkal nem lesznek lemaradva a hallgatók, mert távoktatásban megtartják, az oktatóknak a számonkérés formáján kell gondolkodniuk.

Fontos kérdés az is, hogyan teljesítsék a hallgatók az év lezárásához szükséges szakmai gyakorlatot – erről a napokban egyeztetnek az oktatókkal. – Egyelőre április közepéig tervezzük meg, hogyan állhatunk át a rendkívüli helyzetre, aztán meglátjuk, hogyan tovább – tette hozzá a központvezető.

Vendéget nem fogadhatnak

A Debreceni Egyetemen s annak valamennyi intézményében, így a nyíregyházi Egészségügyi Karon is 12–13-án oktatási szünet, március 16–20. között előrehozott tavaszi szünet lesz. Március 12-étől a hallgatók nem látogathatják az oktatási épületeket. Az egyetem járvány-ügyi munkacsoportja arra kéri a kollégistákat, utazzanak haza. A kutatók, az egészségügyi és az adminisztratív dolgozók, valamint az üzemeltetési munkatársak számára a munkavégzés folyamatos – olvasható a munkacsoport közleményében.

A kollégiumok az oktatási szünet idején is nyitva tartanak, az ott lakó hallgatóknak azt javasolják, és kérik tőlük, hogy március 13-áig utazzanak haza, illetve ha jelenleg otthon tartózkodnak, ne térjenek vissza. Azok a határon túli magyar hallgatók, akik a lakóhelyük szerinti országban fennálló járványügyi helyzet miatt nem akarnak vagy nem tudnak hazatérni, maradhatnak szálláshelyükön. A külföldi hallgatók bent lakhatnak a kollégiumokban, de látogatót nem fogadhatnak. A nem kollégiumban lakó hallgatóknak szintén javasolják a hazautazást. Március 6-ától a következő 30 napban hivatalos kiküldetésben az egyetemi polgárok nem utazhatnak külföldre, és látogatót sem fogadhatnak külföldről.

Inkább a pániktól félnek

– A két, Budapesten élő, egyetemista gyermekem közül a nagylányomat rémítette meg a rendkívüli intézkedés, ma már ott tart, hogy a vírusválság okozta életforma-lehetőségeket böngészgeti – mondta el egy neve elhallgatását kérő olvasónk. – A bátyja ettől pragmatikusabb, de mindketten rajta tartják a szemüket a híreken. Nem is a megbetegedéstől tartanak, inkább az elhatalmasodó pániktól és az élelmiszerhiánytól. Bár az üzletekben lassan mozdulni sem lehet, a rendkívüli kormányintézkedések hírére mégiscsak elrohantak bevásárolni az emberek. Mindketten a diplomaszerzés kapujában állnak, így aggódnak, hogyan tarthatják a diplomamunka elkészítésénél a konzulenseikkel a kapcsolatot. Az egyetemeken egyelőre annyi érezhető, hogy a vezetés próbálja kitalálni, hogyan is működjön a távoktatás. Pánik ugyan nem lett úrrá a hallgatókon, de a görcsös poénkodás mögött alighanem rejtegetett aggodalmat lehet feltételezni. A végzősök nyilván azt szeretnék, ha a diploma megszerzése nem csúszna el időben. S hogy az unalmukat elüssék, Facebook-csoportokon belül ezerrel folyik a mémgyártás.

BM, KO, MJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában