vitafórum

2020.03.06. 16:59

Közoktatás: nem csupán pénzkérdés a problémák megoldása

A közoktatás gondjai mellett megoldási javaslatokkal is előáll a Pedagógusok Szakszervezete.

Fotó: MTI

A pedagógusok, az óvoda- és gyógypedagógusok, valamint az oktatásban dolgozó egyéb szakemberek véleményére is kíváncsi volt a pénteki, Nyíregyházán rendezett vitafórumán a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), amely a visszajelzéseket szeretné majd felhasználni a kormánnyal folytatott tárgyalásokon.

Szabó Zsuzsa, a PSZ országos elnöke elmondta: vitairatot készítettek, amelyben – megoldási javaslatokkal együtt – összefoglalták, hogy alapvetően mi a magyar oktatási rendszer hibája.

Nem fogadják el az Emmit vezető miniszter által bejelentett 10 százalékos pótlékot, jelentősebb béremelést szeretnének elérni.

– A kimutatások és előrejelzések szerint az alapképzésre felvett tanító szakos hallgatók száma jóval alulmarad a nyugdíjba vonuló pedagógusok számától. A tapasztalatok szerint ráadásul csak a felvettek fele jut el a diplomaosztóig, és csak a végzettek fele választja végül a tanítást hivatásául.

Bár messze nem csak bérproblémákról van szó, megkerülhetetlen, hogy a kormány komoly anyagi ösztönzőkkel is vonzóbbá tegye a pedagógus pályát, illetve a rendszerben tartsa a meglévő dolgozókat, különben idővel nem lesznek, akik a gyerekeinket, unokáinkat oktassák, neveljék! – mutatott rá Szabó Zsuzsa.

Hozzátette: a Klebelsberg Központtal közösen a PSZ kidolgozott például egy pályakezdő pedagógusokra vonatkozó támogatási rendszert, amely elősegítené a cél elérését.

PI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában