összefogás

2020.03.26. 20:00

Mátészalka ismét megmutatta a járványügyi veszélyhelyzetben

A segítségnyújtás koordinálására közösségi csoportot indítottak.

Mátészalkaiak az önkéntes városmentő napon tavaly

Fotó: KM-ARCHÍV

Még egy év sem telt el azóta, hogy a várost közös erővel állították talpra a városban élők a vihar után, a mátészalkai közösség pedig most újra megmutatta, hogy a bajban összetartanak.

MiSzalkánk

– A járványügyi veszélyhelyzetben azt tapasztaltuk, hogy sok jóérzésű mátészalkai ajánlja fel a segítségét a közösségi oldalakon, ám ezek a felajánlások a rengeteg napközbeni hír között nem biztos, hogy a rászorulókhoz is eljutnak.

A segítségnyújtás koordinálására MiSzalkánk néven csoportot hoztunk létre a mátészalkaiak számára a legnagyobb közösségi oldalon.

– Öt önkéntes adminisztrátor vigyáz arra, hogy a tartalom az önkéntes felajánlásokra és a segítségnyújtásra korlátozódjon, illetve hogy a csoport résztvevői mátészalkaiak legyenek, valós profillal. Van közöttük fiatal, vállalkozó, háromgyermekes édesanya és óvó néni is, akik első felhívásra jelentkeztek segíteni. A csoport néhány napja működik, a tabletcseréket már megoldották a tagok, többen anyagot, gumit ajánlottak fel a maszkgyártáshoz, voltak, akik személyes segítségnyújtással jelentkeztek, vagy megmaradt kenyereket ajánlottak fel.

Mátészalka ereje a közösségében van

– mondta el lapunknak dr. Hanusi Péter, a város polgármestere.

Néhány adattal illusztrálva az összefogás erejét: a csoport nem egészen 24 óra alatt érte el az ezres tagságot, a tagokban rendkívüli tettvágy ég a városukért.

Fáradhatatlan munka

Mátészalkán egész héten fáradhatatlanul dolgoznak az idősek ellátásának szervezésén. Az óvodában ügyeleti rendszert tartanak, ugyanakkor a rászoruló gyermekek ellátására a szünidei gyermekétkeztetést biztosítják, ennek kiosztásában az intézmények dolgozói segédkeznek.A rendezvény-lemondásokat és az intézménybezárásokat az első települések között lépte meg a város, hiszen első a biztonság.

Rendkívüli az összefogás a háziorvosokkal és a gyógyszertárak képviselőivel. Külön tájékoztató anyagok segítik a lakosságot annak érdekében, hogy a pánikot megelőzzék. A járvány­ügyi intézkedések között a központi háziorvosi és házi gyermekorvosi sürgősségi ügyelet átköltöztetésének eldöntése és megvalósítása között nem telt el 48 óra sem.

Mindenki megteszi azt, amit tud, a legnagyobb akarata és legjobb tudása szerint. Ezt tapasztaljuk Mátészalkán.

– Az időseknek üzenjük, hogy gondoskodunk róluk, cserébe csak annyit kérünk, tartsák be a központi kérést, maradjanak otthon – tette hozzá dr. Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában