Nyíregyháza

2020.03.11. 17:49

Mindannyian mások vagyunk

A tehetséges gyermekek egyéni fejlesztését helyezik a középpontba.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Megnőtt az egy négyzetméterre jutó tehetségek száma szerdán a Vikár Sándor Zeneiskolában, ahol immár hetedik alkalommal rendezték meg a Mindannyian mások vagyunk! Tehetséggondozó Konferenciát. Az Első Nyíregyházi Lions Club szervezte a programot, amelynek célja, hogy tájékoztassák a klubokat és tehetséggondozással foglalkozó intézményeket arról, milyen segítséget kaphatnak munkájukhoz a Magyar Tehetséggondozó Társaság szakembereitől.

Az eseményen rövid színi jelenetekkel, pompás szavalatokkal biztosították a remek hangulatot a fiatal tehetségek, és bizony sokszor láthattunk párás tekinteteket a nézőtéren, amikor a sérült diákok csillogtatták tudásokat a nagyérdemű előtt. A nyíregyházi Bárczi-iskola diákjai tavaszi népdalcsokorral készültek, de felcsendült többek között Amy Winehouse egyik ismert slágere is.

A szórakoztató produkciók mellett a szakmai munkáé volt a főszerep, hiszen számos érdekes előadást hallhattak a konferencia résztvevői.

Komplex fejlesztés

Fehértói Anett 2018-óta dolgozik táncpedagógusként a Bárcziban, a fiatal szakember előadásában ismertette, hogyan segíthet kultúránk méltán népszerű eleme, a néptánc a sérült gyerekek képességeinek fejlesztésében.

‒ A munkám során rengeteg szeretetet kaptam a gyerekektől, éppen ezért az óráimon előtérbe kerül a szociális készségek fejlesztése. A művészeti órákon az érzelmek a középpontba kerülnek, legyen szó táncról, zenéről vagy a képzőművészetekről.

Azok a gyerekek, akik a közismereti tantárgyakban nem szereznek sikerélményeket, ezeken a foglalkozásokon pozitív énképet alakíthatnak ki, megfeledkeznek a hátrányos helyzetükről

– számolt be munkája szépségeiről a táncpedagógus, majd elmondta, milyen sokrétű fejlesztési lehetőség rejlik a néptáncban.

‒ A motoros képességek fejlesztése nagyon fontos ezeken az órákon, de a koordinációs képesség, térérzékelés és a zenei képességek fejlesztése is kiemelt figyelmet kap. A népi játékok, körtáncok különösen alkalmasak a gyermekek mozgáskoordinációjának és térérzékelésének javítására – árulta el Fehértói Anett.

A művészeti és néptáncórákon végzett játékok hasznosságán túl az egyik legnagyobb előnye ezeknek a foglalkozásoknak, hogy a gyermekek úgy tanulnak és fejlődnek, hogy közben remekül érzik magukat, s minden egyes óráról mosollyal az arcukon távoznak.

Megszólítják a szülőket

Elhivatott szakemberből nincs hiány, a tehetséges fiatalok gondozása mégis nehéz feladat. A szakemberek munkájának nehézségeiről dr. Balogh László, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke mesélt lapunknak, s elmondta: a tehetséges fiatalok nevelésében a család játssza a legfontosabb szerepet, ezért nagyon fontos, hogy a pedagógusok meg tudják szólítani a szülőket.

‒ Az elmúlt három évtized tapasztalatai alapján azt mondhatom, a szakembereknek nem csupán a tehetséges fiatalokkal kell foglalkozniuk, hanem a szülőkkel is.

A tapasztalatok nagyon kedvezőek, hiszen a hátrányos helyzetű szülők is szívesen működnek együtt velünk, ha felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a tehetség ott van a gyermekükben

– árulta el a társaság elnöke, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a szülők sokszor búslakodva mennek be az iskolákba, mivel sok negatív élmény éri őket.

‒ A segítő család felerősíti a tehetséges gyermekek gondozásának sikerét, ugyanakkor az árnyoldalról sem szabad megfeledkezni, hiszen a nem együttműködő szülők könnyen romba tudják dönteni azt a munkát, amit egy iskola vagy fejlesztő szakember nagy nehézségek árán felépített – hívta fel a figyelmet a családok szerepére dr. Balogh László, aki azt is elárulta, a MATEHETSZ egyesület több mint ezer szülő megkérdezésével készített felmérést, hogy megtudják, milyen területeken kívánják a szakemberek segítségét a családok.

‒ A felmérés alapján kiemelt feladatunk a tehetség felkutatása, amiben nagy segítségünkre lehetnek a családok, hiszen olyan információkkal szolgálhatnak nekünk, amiket semmilyen teszttel nem lehet pótolni. Szükség van a különböző tehetséggondozó táborokra, szakkörökre és olyan eseményekre is, ahol a fiatalok megmutathatják tudásukat – ismertette a felmérés eredményeit az elnök, aki beszámolt a tehetséggondozásban végbement szemléletváltásról is.

‒ Napjainkban a tehetséggondozó kezdeményezések a gyermekek egyéni fejlesztését helyezik a középpontba, ellentétben a korábbi gyakorlattal, amikor meghatározott témakörökben indultak programok, és azokhoz válogatták össze a gyermekeket. A szemléletváltás ellenére még mindig sokkal több tehetség ül az iskolapadokban és sétál az utcán, mint ahányat ki tudunk bontakoztatni – zárta gondolatait dr. Balogh László.

MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában