Házhoz megy a vegyesbolt

2020.03.28. 14:00

Mozgóbolttá alakították a fehér Transitjukat, és nap mint nap felkeresik a bokortanyákon élőket

Mozgó ABC-vé alakította árufuvarozó autóját egy nyíregyházi kereskedő házaspár, nap mint nap felkeresik a bokortanyákon élőket.

A mozgóboltból a bokortanyákon élők vásárolhatnak

Fotó: Dodó Ferenc

– Jóleső érzés, hogy ez a kedves házaspár gondolt ránk, a bokortanyákon élőkre – osztotta meg lapunkkal első benyomását Orgován József, miután szemügyre vette a nyíregyháza-alsóbadurbokori buszfordulóban állomásozó mobil boltot – ő eddig a belvárosba, illetve a mandabokori boltba járt vásárolni. A különleges kereskedelmi vállalkozásba fogott nyíregyházi Deme József és felesége, Marianna a minden generációt otthon maradásra buzdító felhívás miatt úgy döntött, ott segítenek, ahol a legnagyobb a szükség. Mozgóbolttá alakították korábbi áruszállító teherautójukat, hogy a hét majd’ minden napján „házhoz vigyék” az alapvető élelmiszereket és háztartási árucikkeket a külterületeken élőknek.

Sokaknak talán még ma is a fülében cseng az a jellegzetes dallam, amit jégkrémet és más mélyhűtött termékeket árusító, színes teherautók zengtek nyáron a tanyák, falvak, városok, lakótelepek utcáin.

Nos, a Nyíregyháza vonzáskörzetében található bokortanyák lakosaihoz ismét hangosbemondón (és szórólapon) szólnak a kereskedők, nevezetesen a nyíregyházi Deme házaspár, akik a kialakult járványügyi veszélyhelyzetre és az immár minden generációt otthon maradásra buzdító kormányzati üzenetre tekintettel úgy döntöttek, ott segítenek, ahol a legnagyobb a szükség: mozgóbolttá alakítják a fehér Transitjukat, és nap mint nap felkeresik a bokortanyákon élőket.

Nem szálltak el az árak

– Mint ismeretes, a nem túl sűrűn lakott tanyákon javarészt 65 év feletti lakosok élnek, sokan egyedül, nem túl jó egészségi állapotban. Most rájuk kell a leginkább vigyáznunk! A mozgóboltot elsősorban, de nem kizárólag az ő érdekükben hoztuk létre, hogy ne kelljen beutazniuk a városba vásárolni, hiszen a piacon, áruházakban fokozottan ki lennének téve a megbetegedés veszélyének. Még csak pár napja járjuk a kis lélekszámú területeket a teherautónkkal, a hálás szavak, a pozitív visszajelzések és a megrendelések alapján azonban úgy tűnik, van jövője a vállalkozásunknak, és lesz azután is, hogy elvonultak a „viharfelhők”... – mesélte Deméné Kovács Marianna.

Fotó: Dodó Ferenc

– A legkeresettebbek természetesen az alapvető élelmiszerek: a pékáru, a tejtermékek, a liszt, a rizs, az olaj, a cukor, valamint a zöldség, gyümölcs, a tisztító- és fertőtlenítőszerek. Összeállítottunk egy útvonaltervet, amit hangosbemondón, szórólapon és személyesen is közlünk a lakosokkal, és pontosan tudják, mikor érkezünk a lakóhelyükre. Annak érdekében, hogy a mozgóboltnál se érintkezzen sok ember egymással, a vásárlóknak lehetőségük van arra is, hogy telefonon állíttassák össze, rendeljék meg a nekik tetsző árucikkeket tartalmazó csomagot, amelyet házhoz viszünk számukra az adott napon. Hétfőtől szombatig járjuk a településrészeket, a vasárnap teljes egészében a családunké – folytatta Marianna.

Kérdésünkre, miszerint ennek a kényelmi szolgáltatásnak a díja visszaköszön-e az árakban, férje, József válaszolt:

– Tudatosan igyekeztünk olyan árképzést kialakítani, amely biztosítja a napi megélhetésünket, illetve fedezi az üzemanyag- és egyéb felmerülő költségeket, az áraink azonban így is reálisak. Számunkra ez a kereskedelmi vállalkozás a segítségnyújtásról és a tisztes megélhetésről szól, nem pedig a nehéz helyzetben lévők kizsákmányolásáról!

Jóleső érzés

Beszélgetésünk alatt egy idős érdeklődő és egy fiatal vásárló is megfordult az alsóbadurbokori buszfordulóban állomásozó mobil boltnál. A nyugdíjas Orgován József láthatóan nagyon örült annak, hogy „házhoz jött az ABC”. Mint mondta, eddig a belvárosba, illetve a valamivel közelebb található, mandabokori boltba járt vásárolni. Ha a jelenlegi „szükségállapotban” elkerülheti, hogy kimozduljon otthonról, illetve csak pár lépést kell tennie az otthonától, hogy kétnaponta beszerezhesse a szükséges élelmiszereket, élni fog a tálcán kínált lehetőséggel, csakúgy, mint szomszédai. – Maradjunk otthon, mondogatják folyton, igen ám, de ezt csak azok az idősek tehetik meg, akiknek van kire támaszkodniuk. Nagyon jóleső érzés, hogy ez a kedves házaspár gondolt ránk, a bokortanyákon élőkre is – tette hozzá Jóska bácsi.

Megváltoztak a mindennapok

A tizenéves Nagy Patrik pár csomag instant levest, egy kis nassolnivalót és üdítőt vásárolt. Az épületgépésznek tanuló diák elárulta: szüleivel és nagyszüleivel él egy fedél alatt, ő jelenleg távoktatásban tanul, a szülei nap mint nap dolgozni járnak.

– Nem állt meg az élet, viszont alaposan megváltoztak a mindennapjaink a koronavírus-helyzet miatt hozott intézkedések óta. Igyekszünk betartani a napról napra frissülő utasításokat, tanácsokat, így az idősek kiemelt védelmére és a bevásárlásra vonatkozót is. Nagyon szeretem a nagyszüleimet, és féltem őket. Szerencsére semmiben nem szenvedünk hiányt, mert a nagybevásárlást korábban már megejtettük a városban, a friss élelmiszereket pedig majd beszerezzük itt, a „guruló ABC-ben” – mondta Patrik.

Útvonalterv

Hétfő, szerda, péntek: Császárszállás, Butykatelep, Lászlótanya, Ludastó, Újtagtanya, Nyíritanya, Újhelyitanya, Görénypuszta, Gencsy, Dugótanya, Perkedpuszta, Zsindelyes, Nagyszállás, Nyírjes

Kedd, csütörtök, szombat: Zomboribokor, Antalbokor, Jánosbokor, Vargabokor, Vajdabokor, Kazárbokor, Benkőbokor, Sulyánbokor, Markóbokor, Bedőbokor, Gyulatanya, Paszabcsúcs, Varjúlapos, Salamonbokor, Újtelekbokor, Polyákbokor, Alsóbadurbokor, Bálintbokor

PI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában