Magyar Falu Program

2020.04.23. 07:36

A megyei települések közel 6 milliárd forintot nyertek a programban

A kormány célja, hogy a falvak népességmegtartó ereje erősödjön, vonzóvá váljanak az 5000 lélekszám alatti települések, ennek érdekében 2020-ban is folytatódik a Magyar Falu Program.

Fotós:

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 211 település pályázhatott a program tavalyi alprogramjaira – 428 kérelmet támogattak több mint 5,8 milliárd forint összegben. Orvosi eszközök beszerzésére 62 település több mint 172 millió forintot nyert, önkormányzati tulajdonú utak felújítására 827 millió forintot fordíthatnak a megyei falvak. A nemzeti és helyi identitástudat erősítését támogató eseményekre, kulturális intézmények építésére, felújítására 636 millió forintot, a közterületek karbantartását segítő eszközfejlesztésre több mint 440 millió forintot nyertek a megyei települések.

Járdaépítésre és -felújításra több mint 140 millió forint jut, közfeladatot ellátó személyek, köztük a háziorvosok számára szolgálati lakás kialakításának támogatására 811 millió forintot nyertek. Megyei orvosi rendelők 369 millió forintból, óvodák 791 millió forintból, polgármesteri hivatalok pedig 276 millió forintból újulhatnak meg, a temetők fejlesztésére 260 millió forint jut. A településeken lévő helyi egyházi közösségek közel 700 millió forintot nyertek el megyei szinten a helyi egyházi közösségi terek fejlesztésére, több mint 94 millió forintot pedig az egyházi temetők fejlesztésére fordíthatnak.

A falu- és tanyagondnoki buszok beszerzésére 340 millió forint jutott a megyében – a nyertesek között volt Kótaj is, ahol hamarosan modern, mozgáskorlátozott-fellépővel felszerelt kisbusz váltja fel a jelenleg szolgálatot teljesítő 10 éves utasszállítót. – Megérett az idő a minőségi cserére, az önkormányzat pedig évente 2,5 millió forint normatívát kap a fenntartásra. A falugondnok nap mint nap használja a járművet: a falu- és tanyagondnoki szolgálat a helyi gondozási központhoz tartozik, így a kisbusznak nagy szerepe van a gyermekjóléti feladatok, a szociális ellátás és házi gondozás területén is – mondta lapunknak Orosz Mihály polgármester.

Kapcsolódó cikkeink:

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában