Érettségi

2020.04.18. 15:30

„Különleges generáció vagyunk, akiket most sokan szerencsésnek, mások elátkozottnak gondolnak...”

Csak a végzősök maturálnak az idén, előrehozott érettségire nincs lehetőség.

Fotós: @DODO FERENC

Fotós: @DODO FERENC

Mint arról lapunkban is olvashattak, az idén érettségizők május 4-e és 21-e között kizárólag írásban érettségiznek (ez alól néhány tantárgy kivétel). Ami nagyon sok kérdést felvet, sokan féltik a maturálókat.

– A korábbi álláspontunknak megfelelően fontosnak tartjuk, hogy az érettségi megszervezése és megtartása ne veszélyeztesse egyetlen pedagógus és tanuló, továbbá az ő hozzátartozóik egészségét és életét. Az írásbeli érettségivel kapcsolatban a legnagyobb gond az idő rövidsége – kezdte reagálását megkeresésünkre Fülöp Attila, a Pedagógusok Szakszervezetének megyei elnöke. Szintén az idő rövidsége, a diákok egészségének megőrzése miatt aggódik Huszárné Kádár Ibolya, a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményvezetője, aki szerint jobb megoldás lett volna egy mozgó időpont kijelölése a veszélyhelyzet jogi visszavonása után. Megkérdeztünk szülőt és érettségiző diákot is, hogyan készülnek a sorsdöntő vizsgákra.

– Jelen helyzetben nagyon nehéz azt mondani, hogy jó vagy rossz döntés született, ezt majd a folyamat végén lehet kijelenteni. A diákok megfelelő felkészülését nem igazán segítette a digitális oktatásra átállás – vélekedett Fülöp Attila, a Pedagógusok Szakszervezetének megyei elnöke. – Rengeteg kérdést vet fel ez is, hiszen a jó felkészülés elengedhetetlen, a biztonságos feltételek megteremtése nélkülözhetetlen. Megyénkben sok olyan hátrányos helyzetű diák él, akiknek a korábbi évek megszokott módon lebonyolított érettségije is nagy kihívással járt.

Rengeteg a kérdés

– Nem látjuk, ki, hogyan teremt majd biztonságos feltételeket az iskolákban, hogyan valósul meg a kellő távolságtartás, a zavartalan lebonyolítás, ami az eredményes és sikeres vizsgákhoz nélkülözhetetlen. Aggályos a szakmai vizsgáztatás lebonyolítása is, hisz az érettségi mellett a szakmai vizsgák megszervezése és végrehajtása is komoly kérdéseket vet fel. Az biztos, hogy a jelenlegi helyzetben igazságot tenni nem lehet, a helyzethez alkalmazkodnunk kell, meg kell találnunk a biztonságos körülményeket. A járványügyi helyzet rendeződése után lehet majd levonni a következtetéseket, addig pedig a legfontosabb, hogy vigyázzunk egymásra – tette hozzá Fülöp Attila.

Se szerenád, se tabló

– Különleges generáció vagyunk, akiket most sokan szerencsésnek, mások elátkozottnak gondolnak. Nem lesz szerenádunk, ballagásunk, a tablónkat se fogják megcsodálni a járókelők, cserébe rendhagyó lesz az érettségink – mondta Horváth Cintia. A nyíregyházi végzős szerint nem lehet mindenkinek kedvezni, de úgy véli, a helyzethez mérten a legjobb döntést hozták azzal, hogy elmaradnak a szóbelik.

– Az írásbelivel a felvételizők egyenlő esélyekkel indulhatnak a főiskolai, egyetemi férőhelyekért, a kivételes helyzetben lévő diákok (az írásbeli alól felmentettek – a szerk.) pedig ugyanúgy vizsgázhatnak szóban, mint a korábbi években, de aki tart az egészségügyi kockázattól, le is mondhat a tavaszi érettségiről. Én a vizsgák alatt fokozottan ügyelni fogok a higiéniára, és utána még néhány hétig minimálisra csökkentem az érintkezést a környezetemben élőkkel.

– A határon túli évfolyamtársaim attól tartanak, hogy a járványügyi intézkedések miatt nem térhetnek vissza a vizsgára, bízom benne, hogy mihamarabb tájékoztatják őket a lehetőségekről. De nem feledkezhetünk meg az idősebb tanárokról sem. Úgy lenne korrekt, ha ők dönthetnék el, kiteszik-e magukat az esetleges megfertőződés veszélyének – jegyezte meg a diáklány.

Feszültek, bizonytalanok

– Azon túl, hogy szerintem most senki se tudja pontosan, mi lenne jó, úgy vélem, most a gyerekeknek a legnehezebb – mondta el egy neve elhallgatását kérő, gyermekével érettségi előtt álló édesanya. – Egyik pillanatról a másikra kerültek ebbe a lehetetlen helyzetbe, felkészülni se tudtak úgy, ahogy az normál esetben történt volna. A saját gyermekemen is látom a feszültséget, bizonytalanságot. Miközben futott el fejük felett az idő, a menetrendről két héttel az érettségi előtt értesültek. Be kell menniük az iskolába, és olyan védőfelszerelésben, kesztyűben, maszkban kell írniuk, ami nemcsak új, de ijesztő is gyereknek, szülőnek egyaránt. Vajon ez nem befolyásolja a teljesítményt? Az szóba se jöhet – bár meg lehet tagadni a részvételt –, hogy nem engedjük el vizsgázni a gyereket, hiszen a jövője múlik ezen. De mi van azokkal, akik szóbeli körülmények között jobbak? Ők most elesnek ettől a lehetőségtől, kivéve persze a nyelvből, testnevelésből vagy hittanból vizsgázókat. Sok gyerek jól tudja a tankönyvi anyagot, és ezzel brillírozhatna, de mondjuk rosszabbul hasonlít össze verseket, műveket, ami viszont az írásbelik jellemző feladattípusa.

– Mivel május 4-e volt az eredeti érettségi időszak, ez önmagában nem volt meglepetés, inkább arra számíthattak sokan, hogy az időpont kitolódik, és emiatt talán nem is tanultak olyan intenzíven. Másfelől nem lesznek szóbeli tételek, tehát kevesebb tanulás is elég lehet. Tele vagyunk kérdésekkel, miközben a gyermekeink jövője ezen az egyetlen vizsgalehetőségen áll vagy bukik. Bizonyára kevés olyan diák van, aki ne lenne ideges érettségi előtt, most viszont – ahogy én látom – különösen azok – nyilatkozta.

Lesz maszk és kesztyű

A Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményvezetője, Huszárné Kádár Ibolya is megosztotta lapunkkal a véleményét, nem rejtette véka alá, hogy jelen helyzetben leginkább a gyermekek és a vizsgáztatók egészségéért, s a rövid határidő miatt aggódik.

– Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz ilyen helyzetben jó megoldást találni. A jogszabályok részletes tanulmányozása után látszik, nem lesz könnyű dolgunk. Nagy létszámú gyereksereg vizsgáztatásáról, illetve emelt szintű vizsgák lebonyolításáról van szó. Hozzá kell tenni: a tankerület mindenben maximális segítséget ígért. Azt a megerősítést kaptuk, hogy maszk és kesztyű mindenképpen lesz. Ám ha hozzávesszük, hogy csak a mi esetünkben 160 fős évfolyamról beszélünk, ráadásul több krónikus betegségben szenvedő és hatvan fölötti kollégánk is van, nem vagyunk nyugodtak. Csütörtökön jelent meg a kormányrendelet a Magyar Közlönyben, a szervezési határidő is rövid, különösen úgy, hogy a tanulók módosíthatnak a vizsgaszinteken. A szintmódosítások miatt április 22-éig hozzá se tudunk kezdeni az új csoportbeosztások elkészítéséhez, április 23-án pedig megkapjuk a nyolcadikos felvételi listát. A két legnagyobb adminisztratív feladat így összecsúszott, s ez komoly informatikai szervezést követel.

– Én jobb megoldásnak tartottam volna egy mozgó időpont kijelölését a veszélyhelyzet jogi visszavonása után. Azt követően rövid időn belül meg tudtuk volna szervezni a vizsgáztatást. Így a diákoknak is több idejük maradt volna a felkészülésre, az egyéni rendszerezésre. Az adott körülmények között – digitális tanrend – április 30-áig még tart a félév, folyamatos a tananyag-feldolgozás, május 4-én pedig úgy kell a tanulóknak sorsdöntő teljesítményt nyújtani, hogy szóbeli javítási lehetőségük nincs. Nagyon szorítok a mostani, hányatott sorsú évfolyamunknak! – zárta mondandóját Huszárné Kádár Ibolya.

LTL, CSA, MJ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában